gazdaság

Elindulhat a Versenyképes Járások Program

2025-től az iparűzésiadó-többletet osztja szét a kormány a járásoknak – jelentette be Navracsics Tibor.

Herczeg Márk
gazdaság

Folytatódik a gyors drágulás a benzinkutakon

A dízel ára négy nap alatt 12 forintot nőhet, visszatérhet 600 forint fölé.

Haász János
gazdaság

Nagy Mártonék bejelentették, hogy csak a budapesti Airbnb-szabályokat vizsgálják felül

Miután huszonhat szakmai szervezet korábban már jelezte, hogy ez csak Budapesten probléma, „a vidéki városainkban nem vet fel kérdéseket”.

Haász János
gazdaság

Augusztusban mindenki elindult bevásárolni

Váratlanul jó eredményt hozott a kiskereskedelmi statisztika, főleg az élelmiszerboltosok örülhettek.

Haász János
gazdaság

Már 670 ezer végrehajtás folyik az országban, egy év alatt harmadával nőtt a számuk

Jámbor András szerint „ebből világosan látszik, hogy fordított Robin Hood-országban élünk”.

Haász János
gazdaság

A világ legújabb legmagasabb épülete több mint 1 kilométer magas lesz, egy Orbán Viktor által középkereszttel kitüntetett arab üzletember építi

Al-Valíd bin Talál egy időben a világ egyik leggazdagabb embere volt, aztán korrupció miatt 2017-ben őrizetbe vették.

Haász János
külföld

Világgazdaság: Svájci–szlovák cégpáros venné át dunaújvárosi vasmű üzemeltetését

A konzorcium nem akar tulajdonrészt szerezni a volt Dunaferrben, csak az üzemeltetésére vállalkoznának.

Benics Márk
gazdaság

Orbán nyilatkozata felért egy beismeréssel: kárt okoztak a magyar gazdaságnak

Piacpárti Viktor a közrádióban szállt bele páros lábbal Ársapkás Viktorba, bár a szándéka egész más volt.

Haász János
gazdaság

A közel-keleti háború megérkezett a benzinkutakra: drágulás jön szombaton

Csak literenként 4-5 forint, de június óta nem nőttek egy lépésben ennyivel az árak.

Haász János
gazdaság

Olyan gyatrán teljesít az ipar, hogy ismét recesszióba eshet az ország

Nyolc hónapból csak egyben nőtt az ipari termelés a tavalyi, recesszióval zárult évhez képest.

Haász János
gazdaság

Újabb rémes adat, augusztusban elérte a három évvel ezelőtti mélypontját a magyar ipar

Éves alapon és az előző hónaphoz képest is csökkent a termelés, majdnem minden terület visszaesést hozott.

Haász János
gazdaság

Reuters: Németország sem szavazza meg a kínai elektromos autókra kivetendő uniós vámot

Júliusban még tartózkodtak a németek, azóta viszont nagy nyomás alá került Olaf Scholz kancellár.

Windisch Judit
gazdaság

Ma sem lett erősebb a forint, éppen ellenkezőleg

Maradt 400 fölött az euró.

Bódog Bálint
gazdaság

„A brüsszeli Bizottság a családok helyett ismét az árdrágító és profithajhász SPAR oldalára állt, amely profitéhségét a magyar kormány ellen vívott folyamatos harccal próbálja elfedni”

A Nemzetgazdasági Minisztérium mérges lett.

Bódog Bálint
gazdaság

Megvenné a magyar állami MVM a román E.ON-t, a román kormányfő kivizsgáltatná az ügylet kockázatait

Például azt, hogy nem veszélyes-e, hogy a több millió fogyasztót ellátó cég ​az oroszokkal szoros kapcsolatban álló magyar kormány befolyása alá kerül.

Haász János
külföld