A Nemzetgazdasági Minisztérium három munkanap áthelyezését javasolja.
Új pályázatot ír ki a MÁV a pályaudvarokról.
Bábolna külterületén 1400 száj- és körömfájással fertőzött szarvasmarhát földelnek el. A helyiek csak önkormányzati képviselőktől értesültek a hírről, a városvezetés napokig meg sem szólalt.
A laktózmentesekre, mirelit árura, filézett és darált húsra is vonatkozik a szabály.
Erről a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) elnöke beszélt, aki szerint az is probléma lehet, hogy a kiskereskedelmi láncok ezután nem lesznek érdekeltek az árcsökkentésben.
Hogy mi lesz a kanadai acélra és alumíniumra kivetett 50 százalékos vámmal, azt nem tudni.
„A versenyalapú árképzés szolgálja a fogyasztók vásárlóerejének megőrzését.”
Győzelem a bíróságon GySEV-ügyben.
Ezért is kellett lépnie a kormánynak.
Gémesi Györgyék levélben kérik a minisztert, hogy soron kívül tegye közzé: mely önkormányzatokhoz, milyen célokra juttatta el a kormány az elmúlt négy évben befizetett, már 1000 milliárdos nagyságrendű összeget.
A legvidámabb arcú országgyűlési képviselő, államtitkár, miniszterhelyettes posztjának kommentjéből derült ki.
Három év alatt 500 százalékos növekedés, csak ennyit mondok.
„Aligha meglepő, hogy a háztartások általánosságban elégedetlenek az anyagi helyzetükkel” – elemzők reagáltak az inflációs adatra.
Orbán azt mondja, a kereskedők árcsökkentésről szóló ajánlatai nem voltak elfogadhatók.
A liszt ára majdnem másfélszeresére emelkedett, de több mint 20 százalékkal drágult a tej, a tojás és az étolaj is. Januárhoz képest drágult a gáz, kilőtt a kávé ára. Az adat sokkal rosszabb a vártnál.