A nő még nem kapta meg a kártérítését, de az őt megcsonkító orvosnak a rossz börtönkörülmények miatt 591 ezer forintot ítéltek meg.
Az Országos Bírói Tanács szerint Handó törvénymódosításokat kezdeményezett, amelyekkel áéppen azokat a gyakorlatokat legalizálna, amelyek miatt le akarják váltatni.
Szavaz a parlament a közigazgatási különbíróságokról. Ha Semjén javaslatát elfogadják, a jövőben a kormánynak fontos ügyekben csak a kormánytól függő bírák ítélkezhetnek. Innentől a magyar embereknek bíróságon is lehetetlen lesz ellentmondaniuk Orbánéknak.
A bíró a gyorsított helyett rendes eljárásról döntött.
A Választási Bizottság korábbi elnöke a nyáron lemondott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektori címéről is.
A londoni nő visszakapta a rettenetesen magas regisztrációs díjat.
A magyar kormány legutóbb 60 éve darálta be az ügyészséget és a bíróságokat. 231 ember kivégzése lett a vége. Hogyan és kiknek a segítségével volt képes a politika teljesen átvenni az irányítást a jog felett?
Sokadszorra próbálják cáfolni az Országos Bírósági Hivatal vezetőjét, aki már erősebben sorosozik és brüsszelezik, mint a kormányszóvivő.
Az OBH elnöke szerint elárulja a hazánkat az, akinek nem tetszik, hogy bevezetik a közigazgatási bíráskodást.
Nem lesz enyhítő körülmény, ha az áldozat beleegyezett.
Azt írják, hogy a megalázó, kirekesztő és elfogult kijelentések alkalmasak az igazságszolgáltatás pártatlanságának és függetlenségének csorbítására.
Három börtönben 40 rabnak adtak munkát, és több százan hallgatták reintegráló, oktató műsoraikat.