„A Magyar Bírói Egyesület sajnálattal tapasztalja, hogy az elmúlt napokban a jogállamiság kereteit feszegető, a bírói függetlenséget megkérdőjelező, a bírákat, a bírói kart indokolatlanul sértő kijelentések és vélemények láttak napvilágot mértékadó politikusok nyilatkozataiban”
- fogalmaz közleményében a szervezet. Ugyan nem nevezik meg Lázár Jánost (aki szerint azért minősítette a bíróság közpénznek a költségvetésből a sportba irányítható tao-pénzeket, mert van egy bíró, Baka András, aki nagyon haragszik Magyarországra, és szerinte valamilyen „rejtélyes véletlen miatt” minden, a taóval kapcsolatos ügy hozzá kerül) és Budai Gyulát sem, aki szerint minden bíró komcsi, elég egyértelmű, hogy rájuk gondolhatnak.
Az egyesület azt írja, hogy „ezek a gyakran megalázó, kirekesztő és elfogult kijelentések alkalmasak az igazságszolgáltatás pártatlanságának és függetlenségének csorbítására, a bíró karban félelem keltésére és sértik az alaptörvényt is”.
A közleményük azzal folytatódik, hogy az egyesület mindig fellép a bíróságokat, bírákat ért alaptalan támadásokkal szemben, különösen akkor, ha azok nyíltan és közvetlenül az igazságszolgáltatást érintették. És felhívják „a törvényhozó és a végrehajtó hatalom meghatározó szereplőit, hogy jogállamiság védelme érdekében mindenkor határozottan lépjenek fel, és az egyesülettel együtt határolódjanak el az igazságszolgáltatás függetlenségét sértő kijelentésektől”.
Lázár szavait miatt a hvg megkereste a Kúriát is, de azt közölték, hogy a közéleti szereplők politikai megnyilvánulásaira nem válaszolnak.