interjú

Szabó Szabolcs: Döntetlenközeli helyzet van, vagy én nyerek vagy a tiszás jelölt

A csepeli parlamenti képviselő a kegyelmi botrány után döntött úgy, hogy mégis elindul a negyedik képviselői mandátumáért. Szerinte a választókörzet kétesélyes, a Fidesz biztos harmadik lesz, és örülhet, ha 20-25 százalékot szerez. Arról viszont egyelőre fogalma sincs, listán kire szavaz majd jövőre.

Molnár Kristóf
interjú

Spiró György: Magyarországon némi fáziskéséssel szovjet mentalitás alakult ki

Spiró György író a 444-nek arról beszélt, évek óta tapasztalja, hogy a magyar államiság olyan veszélyben van, amilyenben 1918 óta a II. világháború kivételével nem volt. Akkor van baj egy országban, amikor a mindennapi élet válik elviselhetetlenné, szerinte ehhez a ponthoz közelítünk.

Windisch Judit
interjú

Volt légierő-parancsnok: „Ne várják el, hogy ha valaki nem járja végig a lépcsőfokokat, akkor egyik pillanatról a másikra baromi jó vezető lesz három szinttel feljebb”

Kilián Nándor vezérőrnaggyal, a kecskeméti repülőbázis volt parancsnokával beszélgettünk az ukrajnai háború tapasztalatairól, a magyar vadászpilótákról, fiatalításról – és arról, hogyan hat a gyakori vezetőváltás a honvédség állományára.

Takács Lili
interjú

Amerikai Kína-szakértő: Mao Ce-tunghoz hasonlóan Donald Trump is a káoszban találja meg a hatalmát

Orville Schell amerikai Kína-szakértővel, a New York-i Asia Society Kína–USA Kapcsolatok Központjának vezetőjével interjúztunk többek közt arról, hogy miben hasonlít egymáshoz Mao Ce-tung és Donald Trump, mi a sikere az autoriter kormányoknak, vagy hogy miért egyensúlyozik Magyarország a tisztelhetőség határán.

Takács Lili
interjú

Windisch László ÁSZ-elnök: El tudom képzelni, mit okozott volna ez a jelentés, ha Matolcsy elnöksége alatt jön ki

Olyan szakmaiatlan előterjesztést még nem nagyon látott, mint ami alapján egy 200 milliárdos befektetésről döntöttek a jegybanki alapítványnál – mondta a 444-nek Windisch László. Az Állami Számvevőszék elnöke nem gondolja, hogy a „közpénzjelleg elvesztéséről szóló viták” összefüggnek a később feltárt visszaélésekkel.

Windisch Judit
interjú

A szerbek trianonozással fűzhették be Orbánt, de Mészáros a boszniai kavarás egyik nyertese

Miért küldték a TEK-et az elítélt Dodikhoz? Miért jó a magyar kavarás Putyinnak? Trump borít a Balkánon is? Hangágyú, orosz titkosszolgálati segítség és magyar katonai szövetség Szerbiával: interjú a balkáni destabilizációban játszott magyar szerepről Németh Ferenc Balkán-szakértővel.

Kolozsi Ádám
interjú

Peter Pomerantsev a 444-nek: Trump felbátorít mindenkit, aki azt gondolja, hogy a demokrácia a lúzereknek való

Az orosz propaganda egyik legismertebb kutatójával budapesti tartózkodása során interjúztunk világrendről, befolyási övezetekről, autoriter vezetőkről, algoritmusokról, és arról, hogyan teszi Donald Trump újra naggyá Oroszországot.

Takács Lili
interjú

Tompos Márton: A Momentum a Tisza-kormány fékje akar lenni

A Momentum elnöke nemcsak a Fideszt, hanem a törzsi gondolkodást is le akarja váltani. Nem hisz benne, hogy csak fideszes és tiszás jelölt nyerhet egyéni körzetet. Erről pedig Magyar Pétert is meg akarja győzni.

Molnár Kristóf
Interjú

Orbán olyan lett Magyarhoz képest, mint a megkopott Horn Gyula az 1998-as vitán

Egy politikustól azt várjuk el, hogy teljesen fake környezetben is legyen állandóan önmaga. A szavazók sok mindent megbocsátanak, de ha egy politikus sokáig nem tűnik autentikusnak, azt már nem. Sonnevend Júlia médiakutató könyvet írt a politikai sármról.

Takács Lili
interjú

A kis hazug: Ez nem egy anti-metoo könyv

A kis hazug című regény szereplője, a 15 éves Lisa szexuális erőszakkal vádol meg egy ártatlan férfit. Öt évvel később úgy dönt, hogy elmondja az igazságot, és új ügyvédet választ. Az ő szemszögén keresztül láttatja a történetet első regényében Pascale Robert-Diard, a Le Monde bírósági tudósítója. Kételyről, feminizmusról és a Pélicot-ügyről is beszélgettünk vele. Interjú.

Janecskó Kata
interjú

Anne Applebaum: Ilyen bűnöket utoljára a világháború idején követtek el Európában

Egy újszerű együttműködés van kialakulóban a modern kor diktátorai között, akiket már rég nem ideológiák kötnek össze, hanem a pénz és a hatalom megtartására kifejlesztett, nem ritkán kegyetlen módszerek. A Pulitzer-díjas Anne Applebaumot új könyvéről kérdeztük.

Rényi Pál Dániel
interjú

„Nincs értelme másról forgatni, mint ami körülöttünk zajlik, és az egyre elviselhetetlenebb”

Az SZFE kivégzése és utolsó filmtervének elkaszálása után úgy döntött, állami támogatás nélkül csinálja meg első nagyjátékfilmét. A Fekete pont rögtön három díjat hozott el Locarnóból. Interjú a rendező Szimler Bálinttal.

Rényi Pál Dániel
interjú

Kovács Gergely: Gondoltam arra is, hogy lemondok a rossz választási eredmény miatt, csak hát nem lett rossz

Mit rontottak el a kampányban, miért nincs értelme beülni a parlamentbe, hogyan „tárgyaltak” a DK-val, mit mondott Vitézy Dávid a Fideszről, és mihez kezdenek egy kerülettel? Többek közt ezekről beszélgettünk Kovács Gergellyel, a Kutyapárt társelnökével, és Hegyvidék frissen megválasztott polgármesterével.

Diószegi-Horváth Nóra
interjú

Nagy Ervin: 15 éve hallgatom, hogy na most aztán már tényleg kéne valamit csinálni

Bár terminátornak látszik, azért Magyar Péter is egy ember - mondja a mellette elsőként kiálló művész, Nagy Ervin. Olyan sebességgel zajlott a kampány, hogy csak most kezdik el valójában megismerni egymást. Úgy látja, a magyar kulturális szcénát erős egzisztenciális szorongás veszi körbe. Interjú Nagy Ervinnel.

Kaufmann Balázs
interjú

„A fél szememet állandóan azon kellett tartanom, hogy éppen mit akarnak ellopni a szocik”

A momentumos Rózsa Andrást Zugló polgármesterévé választották, ez volt a párt egyik egyetlen sikere a választásokon. A 444-nek azt mondta, az Orbán-rendszer lebontása érdekében tövig kell nyomni a gázt. Megkérdeztük tőle azt is, hogy nem lép-e át a Tiszába.

Molnár Kristóf
Interjú