Diplomával magasabb beosztáshoz és jobb fizetéshez lehet jutni.
Egy állítólagos korrupcióhoz és terrorizmushoz kapcsolódó vizsgálat részeként.
Nyolc ember meghalt, tizenheten pedig megsérültek.
Szegedi Dezső, a miskolci színház Jászai Mari-díjas roma származású színésze 71 évesen végezte el a Miskolci Egyetem kulturális antropológia szakát, ráadásul nappali tagozaton.
Sok mindenről döntött szerdán az Országgyűlés.
Az idei utolsó ülésén határoz a parlament a képviselői vagyonnyilatkozati rendszer módosításáról és az ügyeleti rendszer átalakításáról is.
Azt mondta, ha nem énekelne, irodalomtanár lenne.
Igaz, 24 éve már az igazság szerepel a parlamenti adatlapján, hiszen diplomát nem, csak abszolutóriumot szerzett.
Felszólították, hogy adja vissza a mandátumát.
A jogi diplomához hosszú és gyötrelmes út vezet, legendásan sokat kell biflázni. Aki jóban volt Schadl Györggyel, a végrehajtói kamara elnökével, annak viszont minimális tudás is elég volt. Vagy oda se kellett ballagnia. És még a vizsgára jelentkezést is elintézték neki.
Három év előzetes letartóztatás után ismét szabadlábra került S. Ábel.
Képzőművészet szakon diplomázott.
Így több hallgató kaphat majd diplomát.
A járványidőszakban nem tudtak nyelvórára járni és vizsgázni a hallgatók.
Szolidaritást vállaltak az amerikai szövetségesükkel.