Krézi tempóban érkeztünk meg a kampányfinisbe. A hamiszászlós héten Orbán olyat csinált, amit 16 éve nem láttunk tőle. Magyar Péter lecsapott Gulyás Gergely MZP-pillanatára, Kocsis Máté pedig már börtönt emleget Matolcsy Ádámékkal kapcsolatban.
Vagy EU, vagy Moszkva, ez itt a kérdés - írta Fluor.
Felszólította a minisztereket, hogy a következő 22 napban inkább már ne csináljanak semmit. „Abból nagy baj nem lehet” - mondta Zircen.
Még csak negyedik országjáró gyűlését tartotta a miniszterelnök és máris fárad a formátum. A legtöbb tűz Szentendrén a fáklyákban égett.
Az még hagyján, hogy Orbán fórumai nem sikerültek sem tökéletesre, sem bátorra, de közben teljesen szétesett a Fidesz kampánya. A legfőbb üzenetük saját hibájukból ellenük fordult, de volt itt fura M1-es elemzőtől bebukott kamuakción át Lázár-bénázásig minden.
A volt rendőr őrmester úgy látja, a vele szemben tanúsított bánásmód mögött magasabb szintű politikai motiváció is állhatott.
Ki ez az ember?
Csak semmi humorizálás!!4
A Nemzeti Választási Bizottság tagjai mögött a fideszes kétharmad áll, a parlamenten kívüli pártok megbízottjának szavazati joga sincs, és az önkormányzatokban sem sokkal kiegyensúlyozottabb a helyzet. Leginkább a szavazatszámlálókra és a nyilvánosságra támaszkodhat az ellenzék, ha trükközésre vagy csalásra kerülne sor.
A DK szerint „Kopping Ritát megzsarolták és sajnos végül fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás”, Koppingot kizárják a pártból.
A Fidesz kampányfőnöke szerint „Magyar Péterre kezdenek ráunni az emberek”, inkább Orbán Viktorra kíváncsiak, aki „minden nap emberek között van”.
Boldog István egykori választókerületében, a Törökszentmiklós központú körzetben kiélezett küzdelemre számítanak a városok polgármesterei. Ők kimaradnak a kampányból, de reformokat várnak a leendő kormánytól, mert szerintük a háziorvosok helyzete és az önkormányzati finanszírozás is tarthatatlan.
„Halló, itt Tristan!” A magyar Külügy nevében hívták fel az antiszemita megszólalásairól is ismert litván pártot, gyanús bizniszekre és a magyar nagykövetséggel való kapcsolatokra derült fény.
A Meta szerinte szándékosan beleavatkozik a magyar politikába, és „van egy cenzúra, ami Magyarországot és a magyar kormányt is érinti”, amit Trump „már megszüntetett Amerikában, de úgy tűnik, Európában ezt még nem sikerült megszünteti”.
Ajánló: A Kormányinfón arról is érdeklődtünk, segítenénk-e Trumpnak az iráni háborújában, és mit gondolnak arról, hogy a Tisza-ellenes kampányuk alapjáról, az indexes dokumentumról kiderült, hogy kamu az egész.