filozófia

Harari: Fordulóponthoz értünk, a jelentősebb történelmi folyamatok már nem csak emberi intelligencia döntéseiből következnek

Yuval Noah Harari visszatért: új könyve, a Nexus a történelmet az információáramlás felől vizsgálja, és a célja nem kisebb, mint megmenteni a világot saját magától. Ha tényleg úgy van, ahogy az izraeli történész-futurológus mondja, akkor azonnal korlátok közé kell szorítani az algoritmusokat.

Herczeg Márk
könyv

Szijjártó Péter: Itt mindenkinek elment a józan esze?

Elmélkedés szombat délelőtt.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Olaf Scholz: Vlagyimir Putyinnak a legcsekélyebb joga sincs Immanuel Kantra hivatkozni

Ennek ellenére Putyin rendszere továbbra is elkötelezett a német idealista filozófus műveinek kisajátítása mellett, szinte bármi áron – mondta a német kancellár Kant születésének 300. évfordulóján.

Herczeg Márk
filozófia

Elhunyt Bacsó Béla esztéta

Az ELTE Esztétika Tanszékének volt vezetője 71 évesen halt meg.

Bódog Bálint
GYÁSZ

TGM: Orbánnak semmilyen államférfiúi teljesítmény nem fűződik a nevéhez

Tamás Gáspár Miklós halála után egy évvel a Partizán közzétette a filozófussal 2020-ban készített, eddig publikálatlan interjúját.

Herczeg Márk
POLITIKA

Puzsér Róbert: A 2-ből vissza nincs út az 1-be, de van előre a 3-ba

A publicista többször vitába keveredett műsorvezetőtársával, Horváth Oszkárral, amikor a rádióban a számok jelentéséről beszélgettek.

Herczeg Márk
filozófia

A MÁV új menetrendi kategóriája: „körül”

Végre megkezdte a MÁV leszámolást az elidegenítő vasutas szakzsargonnal!

Haász János
ÉLET

Sírás lesz ebből: olyan kritika került dicséretként Jordan Peterson könyvére, ami valójában arról szólt, hogy a kanadai influenszer filozófiája hülyeség

Sőt egy másik negatív kritikát is úgy idéztek, mintha pozitív lenne.

Herczeg Márk
filozófia

TGM: Úgy kellene békét teremteni, hogy az ukránokat ne irtsák ki és ne nyomják el, de erre a nemzetközi társadalom nem képes

Tamás Gáspár Miklós szerint a dilemma az, hogy hogyan lehet békére kényszeríteni valakit, aki nem akar békét. Mert ha Ukrajnának nem küldenének nyugati fegyvereket, akkor Oroszország nem békét kötne, hanem megszállná Ukrajnát. „Ebben a baloldalnak nem osztottak lapot”, „a béke, szabadság és egyetértés egyszerűen nem szerepel a műsoron” – mondja a baloldali filozófus.

Herczeg Márk
POLITIKA

Elhunyt Bruno Latour

A 75 éves francia filozófus munkássága értelmiségiek, művészek, aktivisták sokaságát inspirálta.

Király András
külföld

Filozófus-rocker akkorát még nem standupolt, mint Demeter Szilárd

A megveszekedett orbánista főigazgató harmadszor is interjút adott a beosztottjainak. Minden eddiginél jobban látszik, hogyan gondolkodik a magyar kultúráról az irodalom és popzene közpénzosztogató mecénása.‌ Ha jó sokáig nézed egy falevél erezetét, rájössz, hogy van Isten.

Herczeg Márk
humor

TGM: Orbán ismét fölállítja a fasiszta-náci alaptézist: a fajok nem egyenlők

„Nem lehet valaki egyszerre nacionalista és etnicista, márpedig Orbán Viktor az utóbbi” – írja a filozófus a miniszterelnök tusványosi fajelméleti fejtegetését elemezve. Szerinte ez volt eddig a legnagyobb botrány, amit a kétségbeesett ideológiai szektor letagad, összezagyvál.

Herczeg Márk
FASIZMUS

Mit tanultunk az idős, baloldali TGM-től?

A filozófus Antitézis című könyvét boncolgatták egy egésznapos konferencián az ELTE-n.

Herczeg Márk
filozófia

Az emberiségre leselkedő legújabb veszély: a hosszútávizmus

Legalábbis ezt állítja Phil Torres, aki pár éve még maga is hirdette ezt a nagyon befolyásos, az elit egyetemeken és a Szilícium-völgyön kívül mégis alig ismert ideológiát. Mennyit vagyunk hajlandók feláldozni a távoli jövőért?

Herczeg Márk
TECH

Zavarba ejtő makulátlanság - Életrajzi beszélgetések Kis Jánossal

Kis János olyan, mint egy mesebeli király: bölcs, nyugodt, bátor és szelíd. Talán csak Harry Potter Dumbledore professzora ér fel hozzá, csak épp Kis nem fiktív személy. Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb magyarja 700 oldalon át mesél az életéről egy lebilincselő, sokszor mégis elviselhetetlen könyvben.

Miklósi Gábor
könyv