homolya róbert

Parlamenti vizsgálóbizottságot akar Jámbor, miután szerinte fideszes oligarchák bennfentes információkkal szerezhettek részesedést mini-Dubajban

Jámbor állítja, akkor szereztek elővásárlási jogot a területen, mikor az állam titokban eldöntötte, hogy eladja Rákosrendezőt.

Windisch Judit
POLITIKA

Érdemei elismerése mellett távozik a MÁV-vezér

Homolya Róbertnek így nem kell Vitézy Dávid államtitkár vízióit követnie.

Vég Márton
közlekedés

Lerakták a Budapest-Belgrád vasútvonal alapkövét

A magyar állam által felvett kínai hitelből építik kínai cégek bevonásával a kínai kereskedelem fellendítésére.

Király András
POLITIKA

Szép csendben lezártak egy vizsgálatot, amiben a MÁV elnöke és Tiborcz István egykori cége is érintett volt

A Provital Zrt. és jogelődje ellen még az OLAF is vizsgálódott, de a NAV már 2018-ban lezárta a nyomozást, igaz, erről csak most számolt be.

Király András
bűnügy

Tíz vasútvonalon visszavonja a minisztérium a sokat kritizált járatritkítást

Hatásos volt az érintett települések tiltakozása, de kérdés, hogy mi lesz a többi, jelenleg halálra ítélt vonallal.

Neuberger Eszter
közlekedés

Homolya: Havi 400-500 millióba kerül a koronavírus elleni védekezés a MÁV-nak

Közben a jegy- és bérleteladások drasztikusan csökkennek.

Sarkadi Zsolt
közlekedés

Péntektől 7 hónapon át újítják fel a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetét

Fürjes Balázs szerint a következő lépés, a most elhanyagolt Nyugati tér megújítása lehet.

Herczeg Márk
Budapest

A MÁV vezetője is jogosnak tartja a vasutat ért kritikákat

Homolya a szerelvények elöregedésével indokolta az utóbbi napok késéseit.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Újra lesznek büfékocsik a balatoni vonatokon

Vár a „streetfood jellegű étel- és italkínálat”, vagyis csapolt sör és hamburger.

Urfi Péter
közlekedés

Épp csak a legfontosabb eszköz nem üzemelt a felújított Keleti pályaudvaron

Nagyon fülelni kell, ha valakinek nem mindegy, melyik vontra száll.

Rényi Pál Dániel
utazás

Hétfőn újranyit a Keleti pályaudvar

Újraaszfaltozás és led-telepítés miatt volt zárva két hétig.

Horváth Bence
közlekedés

¯\_(ツ)_/¯ - reagált két minisztérium is arra, hogy a GVH már három éve vizsgálódik egy közbeszerzési kartell ügyében

Több tízmilliárd forint EU-s forrást osztottak ki eléggé furcsán, az Emmi szerint őket nem is kereste senki, az ITM-esek pedig ott se voltak.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Megérte hajókázni az Adrián: 900 milliós projektet nyert el a MÁV-tól Mészáros Lőrinc cége

Homolya Róbertet tavaly nyáron a Mészáros Lőrinc által is sűrűn használt NER-luxujachton fotózta le az Átlátszó, idén az 4iG Nyrt. nyerte a MÁV nagy informatikai tenderét.

Tbg
gazdaság

Nem számolt a MÁV a villányi borfesztivállal, kutyás rendőrökkel szedette le a utasokat szerelvényről

A vasúttársaság hallgat az ügyről.

Botos Tamás
közlekedés

A kormánynak nem gyanús, hogy a MÁV elnöke Mészáros Lőrinc kipróbált üzlettársával jár hajózni az Adriára

Mert hiszen a szabadidejében tette.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA