Az UNICEF készített kutatást arról, hogy mi a helyzet az iskolapszichológusokkal és a gyerekek mentális állapotával. A helyzet nagyon rossz, ezért a sajtótájékoztatóra meghívták a fiatalokért és a családokért felelős helyettes államtitkárokat.
A felmérések szerint nagyon rossz a gyerekek és kamaszok mentális állapota, aminek a kezelése az egészségügyi túltelítettsége miatt az oktatási rendszerre szakad. Az iskolák azonban nem csak a problémák felismerésével állnak hadilábon, de az iskolapszichológusok és szociális segítők folyamatos hiányával is küzdenek. Maréknyi iskolapszichológus próbálja a felszínen tartani a krízisben lévő gyerekeket, pedig az ő feladatuk nem a terápia lenne.
Az iskolapszichológusok prevenció helyett kénytelenek mással foglalkozni – mármint ott, ahol egyáltalán van iskolapszichológus. Novemberben két magyar középiskolás is öngyilkosságot követett el, egyikük meghalt, a másik túlélte. Mindkét esetnek komoly tanulságai vannak.
Interjút adott a 444-nek Sándor Éva, aki egy budapesti pedagógiai szakszolgálatnál dolgozik, és polgári engedetlenségbe fogott. Az egykori iskolapszichológus nem a béremelés miatt állt ki, hanem azért, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy milyen súlyos problémák vannak az iskolapszichológiai rendszerben, amin konkrétan gyerekéletek múlhatnak.
A fiatalokért felelős helyettes államtitkár az iskolapszichológushoz küldené azokat, akik otthon nem kapnak segítséget.
Higgadt, mégis elkeseredett nyílt levélben kérleli a kormányt a Gyengénlátók Általános Iskolájának pszichológusa, hogy ne tegyék tönkre az intézményt, és az ott tanuló gyerekeket.