kata-törvény

Megfojtott futártársadalom: ma már csak a túlélésről szól a munka napi 12 órában, heti hat-hét napon

Jelentősen csökkent az elmúlt két évben a futárok keresete, és az infláció miatt még ez is 30-40 százalékkal kevesebbet ér, mint ami még 2021-ben maradt a zsebeikben. Éppen ezért adóváltoztatást szeretnének elérni.

Székely Sarolta
üzlet

„Úgy tekintettek ránk, mintha mindannyian köztörvényes bűnelkövetők lennénk, és nem is érdemelnénk másféle hangnemet vagy bánásmódot”

A hatalomnak jól azonosítható taktikái vannak a tiltakozók elrettentésére. Ezt mutatja Zorigt Burtejin esete is, aki 9 napot töltött a Gyorskocsi utcában, mivel nem akarta kifizetni a pénzbírságot, amit egy katatüntetés után szabtak ki rá – közlekedési szabálysértés miatt.

Solti Hanna
interjú

Semmi nem volt igaz abból, hogy tömegesen csaltak volna a katázók

Háromnegyed évvel a törvény elfogadása után volt hajlandó adatokat közölni a Pénzügyminisztérium.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Módosult a kata-törvény

Változik többek közt a cégtől, intézménytől szerzett bevétel megítélése, bővül az extraprofitadó-köteles termékek köre is.

Bódog Bálint
belföld

Sorra zárnak be és hirdetnek létszámstopot az állatmenhelyek az infláció és az energiaválság miatt

A menhelyek szinte csak az állatok kárára tudnak spórolni. A tápok rohamosan drágulnak. És ilyenkor a gazdátlanná váló állatok száma is nő.

Solti Hanna
ÁLLAT

Megszűnt a zánkai tévé a kata-módosítás miatt

A tulajdonos kérte az önkormányzatot, hogy bontsanak szerződést.

Szurovecz Illés
Média

Bojkottálta a Fidesz-KDNP a katatörvény és rezsiemelés miatt összehívott rendkívüli parlamenti ülést

Csak az ellenzéki képviselők jelentek meg Országgyűlésben.

Botos Tamás
POLITIKA

Kinek és miért érdemes áttérni a katáról az átalányadózásra?

Mivel a szabályozás még tele van zavaros, rendezendő részekkel, érdemes kivárni. De ősszel így is vagy 100 ezer régi katázó fog téblábolni, mivel nem fog könyvelőt találni – mondta Ruszin Zsolt adószakértő az ingyenes tanácsadásán.

Herczeg Márk
gazdaság

A Budapesti Iparkamara szerint az okozott károk miatt az lenne a legtisztességesebb, ha Parragh László lemondana

Az 5000 tag véleménye alapján készült felmérés szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke félretájékoztatta és megtévesztette a kormányt, saját, változó ötleteit a kamara álláspontjaként állította be, ezzel pedig súlyosan megsértette az alapszabályt.

Herczeg Márk
gazdaság

Publicus: A magyarok kétharmada szerint a Fidesz megszegte az ígéretét a rezsicsökkentésről

A kormánypárti szavazók többségét viszont sikerült meggyőzni ennek az ellenkezőjéről.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Jobbágyfelkelés: az eddig legjobb című hídfoglalás kezdődik hétfőn hétkor Budapesten

A futárok a Margit hídon tiltakoznak a katatörvény ellen.

Szily László
POLITIKA

A kata-módósítás miatt a jogosítvány is drágulhat

Úgy harminc százalékkal, mivel az autósoktatók nagyrésze is katásként számlázott eddig.

Mészáros Juli
belföld

Ellátási gondokat okozhat az egészségügyben az új katatörvény

Az egyik szakszervezet szerint az orvosok mintegy harmada dolgozik másodállásban is.

Botos Tamás
Egészségügy

Nem tetszik a katatörvény módosítása a Pest megyei iparkamarának

Szerintük is érett a módosítás, de azok azonban messze túlléptek a jogalkotó meghirdetett és a kamara által támogatott céljain.

Benics Márk
gazdaság

Csaba László: A katamódosítás tovább erősíti a társadalom és a politikai osztály között kialakult szakadékot

A közgazdász szerint az emberek teljes joggal érzik úgy, hogy a kétharmad úgy viselkedik, mintha bármit megengedhetne magának. Szerinte Orbánék nem látták reálisan a helyzetet, „nem tudták elképzelni, hogy a nemzetközi feltételek átalakulnak, új helyzet jön a világgazdaságban

Herczeg Márk
POLITIKA