mirkóczki ádám

Tüttő Kata és Mirkóczki Ádám is távoznak a politikából

Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént!

Kaufmann Balázs
POLITIKA

A város, ahol négyfelé szakadt a Fidesz, de még így is nyerhet

Egerben 8 polgármesterjelölt indul a választáson. A várost vezető ellenzéki koalíció már 2020-ban szétesett, majd másfél évvel később a helyi Fidesz is darabokra szakadt. A viszonyok annyira kaotikusak, hogy az önkormányzati választásnak nincs egyértelmű esélyese.

Molnár Kristóf
politika

Öt éve tíz polgármesterrel büszkélkedett a Jobbik, megnéztük, mi lett velük

Három településen indítanak önállóan polgármesterjelöltet, más pártokkal összefogva húsz helyen.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Mirkóczki Ádám is indul, így már heten pályáznak az egri polgármesterségre, hárman jelenlegi vagy volt fideszesek

Ha nem lesznek visszalépések, az egriek akár 8-10 név közül is választhatnak majd.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Újra van egri polgármesterjelöltje az ellenzéknek, ezúttal az MSZP-s Pál György

A momentumos Jánosi Zoltán visszalépése miatt 3 hétig nem volt jelöltjük.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Mirkóczki Ádám arról beszél egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy csak az érdemi részek kitörlésével adna ki közérdekű adatot

Domán Dániel képviselő-jelölt ki akarja perelni, hogy mennyibe került pontosan az egri Lenkey-ház felújítása. A projektért felelős vármúzeum fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, Mirkóczki Ádám polgármester pedig egy hangfelvételen arról beszélt, semmilyen adatot sem adna ki Dománnak.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Választókerület-szörnyeket hoztak létre Egerben, a Momentum bírósághoz fordul

Több esetben is „exklávék” alakultak ki az újrarajzolt térképeken.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Fidesz-közeli cég újíthatja fel a négy éve életveszélyes egri Garzonházat

Egy 177 milliós ajánlat nyert most, noha 2020-ban még 43 milliós is érkezett a munkára. Tavaly a polgármester azt mondta, 100 millióból biztosan kihozható a felújítás. Az egyszemélyes Marina Lake Kft.-nek alighanem szüksége lesz alvállalkozókra.

Molnár Kristóf
gazdaság

Korrupció gyanúja is felmerül a négy éve életveszélyes egri Garzonháznál

A mai napig nem készült el az egri Garzonház új korlátrendszere. A közvetlen életveszélyt egy előtetővel hárította el az önkormányzat vagyonkezelő cége. A helyi DK és MSZP szerint a NER-közeli alvállalkozó munkája túlárazott volt, a városvezetés pedig elhallgatta a gyanús ügyletet. A vagyonkezelő cég eközben a városvezetést hibáztatja.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Csődközelben Eger, Mirkóczki Ádám polgármester több intézmény kapuját is bezárná

Válságkezelő javaslatcsomagot állított össze az egri városvezetés.

Herczeg Márk
vidék

Kitiltották Egerből a kiszáradó Tarnából vizet szivattyúzó borászatot

„Az elmúlt száz év legsúlyosabb aszálya idején felduzzasztani és kiszivattyúzni a vizet a Tarnából mindenképp elítélendő cselekedet” – mondta Mirkóczki Ádám polgármester.

Benics Márk
belföld

A helyi összefogás felbomlásáról is számot adnak az egri előválasztási jelöltek, itt nézheted a vitájukat

A Fidesz nem indítja itt újra Nyitrai Zsoltot, akinél Orbán szerint még egy mosógépet is könnyebb eladni.

Partizán
POLITIKA

Kilenc éve indokolatlan provokációnak látta a Fidesz a Jobbik melegellenes ötleteit

Változnak az idők.

Szurovecz Illés
POLITIKA
Videó

Eger lehetett volna az ellenzéki összefogás példája, de nem lett belőle semmi

Egerben két évvel az önkormányzati választások után összeomlott az ellenzéki összefogás: a polgármester, Mirkóczki Ádám kilépett. Az országos ellenzéki együttműködés is ilyen ingatag vagy csak Egerben nem tudtak kijönni?

Szász Zsófi, Fődi Kitti
POLITIKA

Formálisan is felbomlott az ellenzéki egység Egerben, az előválasztás előtt egymásnak estek a felek

Addig provokálta egymást az egykor jobbikos polgármester és az ellenzéki frakció, míg kenyértörésre került sor. Mirkóczki ma ki is lépett a képviselőcsoportból, lassan a választásokon elvert Fidesz nevethet.

Szily László
POLITIKA