Jó reggelt! Napindító hírlevelünkben összeszedtük a legfontosabb szerdai híreket, cikkeket. Vannak másfajta hírleveleink is, ezekre itt lehet feliratkozni.
A 21 Kutatóközpont szerint még mindig jelentős a Tisza előnye. A magyar emberek háromnegyede úgy érzi, még soha életében nem látott olyan durva kampányt, mint ez a mostani. A Fidesz kikéri magának: a névtelen lejárató tartalmak kihelyezése nem része a tisztességes politikai versenynek.
A 2026-os választások előtti hetekben olyan hangulat van Magyarországon, amihez hasonlót még nem tapasztaltunk az Orbán-rendszerben. Ehhez szükség volt annak az ellenzéki hozzáállásnak a meghaladására, amit a reménytelen skandálások emlékére nevezhetünk „nem hagyjuk!” politikának. A tét most egészen más.
Meglepetésjelölt kavarhat be a Tiszának az egri körzetben Mirkóczki Ádám személyében. Áprilisban szabadul Vásárhelyi János, a pedofil bicskei gyermekotthon-igazgató – Magyar meg is ragadta az alkalmat, hogy Orbánt kritizálja. Balharc a 3. kerületben: a szocialisták visszaléptetnék Szabó Tímeát, ráadásul kiakadtak a DK-s polgármesterre is.
A Financial Times szerint Putyin kormánya hagyhatta jóvá a tervet, amely az oroszok szándékai szerint a hatalomban taraná Orbán Viktort – de Rogán Antal szerint kamu az orosz befolyásolási kísérlet. Zelenszkij szerint az egyetlen dolog, amit Orbán még nem tett meg, hogy nem támadja a Ukrajnát rakétákkal vagy drónokkal. Az ukrán külügyminisztérium ajánlása miatt lemondta budapesti koncertjét egy ukrán metálzenekar.
Az ukrán bankok új útvonalakat keresnek, nem merik Magyarországon keresztül szállíttatni a pénzüket – a NAV visszaadja az ukrán pénzszállító járműveket. Elindult Kijevbe a Barátság kőolajvezeték állapotát vizsgáló küldöttség. A Politico szerint Európának van terve Ukrajna finanszírozására, akkor is, ha Orbán blokkolja a hitelt. Ursula von der Leyen azt üzente Orbánnak, hogy stratégiai tévedés lenne visszatérni az orosz fosszilis energiához. Zelenszkij szerint egyszer már majdnem kijavították a Barátság kőolajvezetéket, de még a rekonstrukció közben újabb orosz támadás jött.
Több ország EU- és Ukrajna-kritikus szereplői is felkapták az Oscsadbank pénzszállítóival kapcsolatos akció hírét, ami a Mediaworks-lapok elérésén is meglátszott. Ez derült ki a közösségimédia-elemzésünkből, amelyben részletesen átnéztük a Ripost, a Bors és a Metropol AI-képeit lájkoló profilokat.
Tiborcz István szüleit úgy ismeri a közvélemény, mint egy Fejér megyei birtok gazdálkodóit. Pedig a rendszerváltás után Tiborcz Sándor és Tiborcz Sándorné a kőkemény, sokak ellenszenvét kiváltó temetkezési piacon lettek vállalkozók különböző cégekkel, miközben mindvégig Buda előkelő helyein laktak. A házaspár nagymenőkkel mozgott, üzlettársukat egyenesen a piac legnagyobb szereplőjének nevezték akkoriban a sajtóban.
45 forinttal emelte a Mol a gázolaj nagykereskedelmi árát. A Mol-vezetők egyáltalán nem kereskedhettek volna a részvényeikkel akkor, amikor milliárdos bizniszt hoztak össze suttyomban. Rengeteg kérdést felvető tankolós videó került fel TikTokra. „Az árak helyett a fogyasztást kellene visszafogni jelen helyzetben” – mondta lapunknak Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) szakértője, aki arról is beszélt, hogy a nemzetközi térben most hektikus pánikhangulat uralkodik.
A Hormuzi-szoros esete mutatja meg igazán, hogy Trumpék mennyire fogalmatlanul vágtak bele ebbe a háborúba. Súlyosan megsérült Irán új diktátora, ezért nem jelent még meg a nyilvánosság előtt. Trump szerint „gyakorlatilag már nem maradt célpont” Iránban. Amerikai diplomáciai központot ért dróncsapás Irakban.
Nem engedtek tankolni egy külföldi rendszámos autóst az egyik Mol-kúton, aztán előkerült egy kanna, ami sok kérdést indított el.
Ha Magyarország és Szlovákia nem hajlandó engedni, a balti és a skandináv országok adnának annyi pénzt Ukrajnának, hogy az ország az év első felében talpon maradjon.
A kisbefektetők arra a szabályra hivatkozva mondják ezt, amely értelmében egy tőzsdei cég vezetői a pénzügyi jelentés közzététele előtti 30 napban nem kereskedhetnek a részvényeikkel.
Úgyhogy hamarosan vége lesz a háborúnak.
A közéletből másfél éve távozott volt egri polgármester előzmény nélkül jelentette be, hogy elindul a parlamenti választáson. A körülmények miatt többen a Fideszt sejtik az indulása mögött, a politikus az ellenkezőjét állítja. Az egri körzet ráadásul politikailag egy speciális választókerület.
A miniszter a feltartóztatott ukrán pénzszállítóval kapcsolatban azt mondta, hogy ennyi valutát és aranyat egyetlen átutaztatott külföldi szállítmánynál sem láttak még.
A szüleivel ünnepelték a Ramadánt, amikor becsapódtak a bombák. Egy nagykövet elárulta, hogy Modzstaba Hamenei kórházban van és még képtelen lenne beszédet mondani.
Az ukrán pénzszállítók ügyvédje szerint.
Mert „biztosítani kell az olcsó keleti erőforrást”.
A iráni háborúban megsebesült amerikai katonák száma időközben megközelítette a másfél százat.
A 2026-os választások előtti hetekben olyan hangulat van Magyarországon, amihez hasonlót még nem tapasztaltunk az Orbán-rendszerben. Ehhez szükség volt annak az ellenzéki hozzáállásnak a meghaladására, amit a reménytelen skandálások emlékére nevezhetünk „nem hagyjuk!” politikának. A tét most egészen más.
Nem merül fel az orosz olajra kivetett szankciók feloldása.
Szülinapi buli van és elfüstöljük a tartalékainkat, mondta a 444-nek Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének szakértője. Szerinte most nem populista intézkedésekre lenne szükség.
A lap egy Social Design Agencynek nevezett moszkvai tanácsadó cég anyagaira hivatkozik, amely Putyin kabinetfőnökének irányítása alatt állhat.
A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint valószínűleg a hónap második felében engedik ki a börtönből. Így a választások után lesz majd szabad a kegyelmi ügy egyik kulcsfigurája.
A felmérés szerint a Tisza a 199 parlamenti mandátum közül 115-öt megszerezne egy most vasárnapi választáson.
Minden önmagát függetlenként definiáló képviselőjelölt a Fidesz és Orbán Viktor kormányának leváltását gátolja.
A magyar választók 86 százaléka azt állítja, hogy szavazni fog.
Elfogadhatatlan esetek esnek meg Záhonyban.
Az ukrán elnök azt mondta, hogy az olajszállítás helyreállítása másfél-két hónapot vehet igénybe, de ha az oroszok által szétlőtt tartályokat is ki akarják javítani, hat hónapig is eltarthat a dolog.
„Nem volt bennük ennyi, se erő, se férfiasság, hogy kiálljanak, belenézzenek az áldozatok szemébe és azt mondják, hogy bocsánat. És hogy segitsenek nekik, akár anyagilag, akár erkölcsi jóvátétellel.”
Több ország EU- és Ukrajna-kritikus szereplői is felkapták az Oscsadbank pénzszállítóival kapcsolatos akció hírét, ami a Mediaworks-lapok elérésén is meglátszott. Ez derült ki a közösségimédia-elemzésünkből, amelyben részletesen átnéztük a Ripost, a Bors és a Metropol AI-képeit lájkoló profilokat.
Olajsokk, teljesen felbolydult piacok élelmezési válság. A világ legfontosabb kereskedelmi útvonalának kiesése hatalmas zűrzavart okoz mindenhol, és az amerikai kormánynak szemmel láthatólag fogalma sincs, hogy mit kezdjen ezzel.
Tiborcz István szüleit úgy ismeri a közvélemény, mint egy Fejér megyei birtok gazdálkodóit. Pedig a rendszerváltás után Tiborcz Sándor és Tiborcz Sándorné a kőkemény, sokak ellenszenvét kiváltó temetkezési piacon lettek vállalkozók különböző cégekkel, miközben mindvégig Buda előkelő helyein laktak. A házaspár nagymenőkkel mozgott, üzlettársukat egyenesen a piac legnagyobb szereplőjének nevezték akkoriban a sajtóban.
A Stoned Jesus tizedik alkalommal lépett volna fel Magyarországon.
Az ukrán elnök a Politicónak adott interjújában azt mondta, a magyar miniszterelnök szerinte Putyin szövetségese.
Azokat, akik védett áron tudnak tankolni a kutakon, mindez nem érinti, a nagykereskedőket és a kiskereskedelmi árrést annál inkább.
Magyarország veszélyes hely.
Egy hónappal a választások előtt sikerült csontig lefaragni a választási üzenetet.