A szervezet fővárosi elnöke ugyanarról a Bajcsy-Zsilinszky úti erkélyről nézte a Tisza Párt március 15-i felvonulását, mint azok a fiatalok, akik aztán kifeszítettek egy ukrán zászlót a Nemzeti Meneten.
Ceglédi Zoltán, Hont András és Konok Péter érdekes szemszögből értékelte a fiatalkorúakkal elbáboztatott hamis zászlós akciót.
A Tisza Párt elnöke azt is állította, hogy a belső felméréseik az eddigi legnagyobb előnyüket mutatják a Fidesszel szemben.
100 perc kontra 50 perc.
Újabb orosz minátra készülő ügynöktörvény a régióban. Elképzelhetetlen Fidesz /Tisza-győzelem. Bűnvadászat és zsidózás. Újból megígért polgári Magyarország és még egy utolsó kör rettegtetés a 444 napindító hírlevelében.
Sok tízezres (százezres?) vonulások, megtelt terek, sűrű szlogenek, nagy látvány. 28 nappal a mindkét fél által sorsdöntőnek nevezett választás előtt igyekezett mindenki erőt mutatni. Rettegtető Orbán, polgári Magyar. Összefoglalónk a nemzeti ünnepről.
Tapasztalataink szerint most több embert tudott megmozdítani a Tisza, mint október 23-án. Sok volt a fiatal és a kisgyerek, a beszéd végére viszont a tömeg egy része elfáradt.
Egy szemtanú videón is rögzítette a cselekményt: páran befutottak a tömegbe, előrángatták a kék-sárga molinót, majd a tiszásokkal való szóváltás után távoztak.
Felkérnek, hogy aki megy, vigye magával a barátait, családtagjait is.
A CÖF nyílt levele szerint ez „politikai célú megtévesztés” – pedig a szervezet elvileg független a kormánytól vagy a Fidesztől.
Mi lesz a NER után a NER ára? Lehet rasszista egy jetskitúra? Intellektuális öngyilkosságot követett el a Szuverenitásvédelmi Hivatal? Ki járta ki Lázár szerint Magyar Péter fizetését? A 444 napindító hírleveléből kiderül.
A Békemenet mellett Nemzeti Menet is lesz Budapesten.
A Békemeneten megjelenteknek csak 11 százaléka volt 35 év alatti, míg a Nemzeti Meneten arányait tekintve háromszor ennyi, 34 százaléknyi fiatal gyalogolt.
Az útviszonyokat is figyelembe véve elég egyértelmű a különbség.
Hétfő van, szabad a Borízű! Hajnali műsorunk még a mindent eldöntő Menetek Napja előttről. A tiszaburai alapjövedelem. A Borízű-hallgató elengedhetetlen asszeszoárja: AI-Ray-Ban. Szmokingos mangalicák, buta szörfösök, nem szarozó kínaiak, Winkler csőgörénye,- kolbász-Nobel Újkígyóson. Videó nélkül.