olimpia 2016

Videón Rasovszky aranyérmes úszásának a hajrája és az örömük a bronzérmes Betlehemmel

A célban összeölelkezve ünnepelt a két magyar.

Haszán Zoltán
sport

Kiderült, hogy rendszerszintű csalással manipulálták a riói olimpia bokszmeccseit

A Nemzetközi Bokszszövetség vizsgálata kiderítette, hogy már évekkel korábban megágyaztak ennek.

Kiss Imola
sport

Egy brazil bíróság lezáratta az összes riói olimpiai stadiont

Nagyon rossz állapotban vannak, nem biztonságos a látogatásuk.

Sarkadi Zsolt
külföld

Korrupcióval vádolják a riói olimpia főnökét

NA, NEEE!

erdelyip
bűnügy

Pusztulat és rohadás fél évvel a riói olimpia után

Kifosztott és lezárt helyszínek maradtak a tavaly nyári játékok helyszínein. A Maracana Stadionban, ahol a nyitó- és záróünnepséget is rendezték, már az áramot is kikapcsolták.

Botos Tamás
sport

Gyurcsányék visszavonják a kamu aláírásgyűjtésüket

A médiából úgy értesültek, hogy az akciójuk félreértésekre adhat okot.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Három évre tiltották el a dühükben vetkőző mongol birkózóedzőket

Ilyen időket élünk.

Horváth Bence
sport

Három érmet is szereztek a magyarok a Paralimpián

Úszásban, vívásban és pinyóban voltak eredményesek a sportolók.

Tbg
sport

Sors Tamás ezüstérmet szerzett 200 méter vegyesen

Az ugyanebben a számban induló Tóth Tamás negyedik lett.

Czinkóczi Sándor
sport

Pap Bianka bronzérmes 200 vegyesen

A 16 éves úszónőnek ez már a második riói érme.

Czinkóczi Sándor
sport

Riói kalandjai miatt tíz hónapra eltilthatják Ryan Lochtet

A TMZ értesülései szerint ma jelenthetik be az eltiltást.

Király András
sport

Iszlamisták vegyi támadásra készültek a riói olimpián

A brazil igazságügyi miniszter azt mondta, teljesen amatőr csoportról van szó, de az NBC egy forrása szerint ennél azért komolyabb az ügy.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Dopping miatt elveszik a román súlyemelő bronzérmét

Szerencsétlen románoknak nagyon rosszul sikerült a riói olimpia, most pedig még jobban leromlik a mérlegük.

Sarkadi Zsolt
sport

Elárverezi olimpiai ezüstjét a lengyel diszkoszvető, hogy egy kisfiú szemműtétjére gyűjtsön

A 3 éves Oleknek retinoblasztómája van.

Sarkadi Zsolt
sport

15 millió sikkasztással vádolták meg a paralimpiai bizottság volt elnökét

Az alelnök Deutsch Tamás szerint nem volt bölcs dolog a bizottság pénzéből fizetni az elnök lakásának végtörlesztésát, bár végül nem emiatt az ügy miatt vádolták meg Gömöri Zsoltot.

Tbg
bűnügy