őstörténet

Sorban állnak fel a tudósok, miután Kásler az utolsó pillanatban menesztette a kurátorokat, és a Pozsonyi csata című rajzfilm „szakértőjét” nevezte ki az év történelmi kiállításának élére

A miniszter egy gyakorlatilag teljesen kész, 500 millió forintos kiállítást adott oda a házi intézetének számító Magyarságkutató Intézetnek.

Horváth Bence
POLITIKA

A könyv, ami szerint teljesen újra kellene írni a világ történelmét

Mi lenne, ha nem Nagy Narratívákban gondolkodnánk végre, hanem elfogadnánk, hogy a sok ezer éve élt emberek is felnőttek voltak? David Graeber és David Wengrow újraírta az emberiség történetét, amely szerintük sokkal kísérletezőbb és szabadabb volt, mint ahogy eddig képzeltük.

Horváth Bence
történelem

Meghatározták, pontosan hol született meg a modern ember

A Homo sapiens kb. 200 ezer éve a mai Botswana területének északi részén élt, mielőtt a klíma változása miatt 70 ezer év után elvándorolt volna.

Herczeg Márk
Történelem

15 percen belül végzett a dinókkal a 66 millió évvel ezelőtti aszteroida-becsapódás

Amerikai kutatók megvizsgálták, mi történt a becsapódás utáni órákban több 1000 km-es körzetben.

Herczeg Márk
Történelem

Egy Etiópiában talált majomkoponya újraírhatja az emberiség eredettörténetét

A 3,8 millió éves, csaknem teljes egészében fennmaradt koponya egy főemlősszerű emberelőd maradványa lehet.

Király András
tudomány

2,1 milliárd éve élt a Föld legkorábbi ismert, helyváltoztató organizmusa

A kutatók egy gaboni kőfejtőben kiváló állapotban megőrződött, apró, csőszerű struktúrákat fedeztek fel, amik akkor keletkeztek, amikor ismeretlen organizmusok áthaladtak a puha sáron táplálék után kutatva a nyugodt, sekély tengeri ökoszisztémában.

Herczeg Márk
ÉLET

Kiborult az Akadémia, és három svungos cikkben megírta, hogy mi a magyar

Elegük lett a laposmagyarhívők, turánisták, onkológusok és más tudósok elméleteiből. A magyarok finnugor nyelven beszélnek, de nem finnek. Már Kézai Simon is olyan volt, mint egy mai kommentelő.

Szily László
TUDOMÁNY

Sötétbőrűek voltak az első britonok

Elvégezték a Cheddar Ember DNS-ének analízisét, ez alapján a modern britonok eredetileg nagyon sötét bőrű, fekete, göndör hajú emberek voltak.

Király András
tudomány

Tízezer évvel korábban kezdődhetett a földművelés, mint eddig gondolták

Izraeli kutatók a Galileai-tenger partján találtak árulkodó nyomokat, például sarlópengéket és őrlőköveket.

Király András
TUDOMÁNY