Még több pénzt ígér a kormány a sportra, új sportágak jönnek be a kiemelten támogatott körbe Párizs után.
Prevenciós egészségfejlesztésre kapott 250 milliós támogatást, az előleg felével nem tudott elszámolni.
Van, amire mindig, bármilyen körülmények között van pénz az államkasszában.
A túlköltekezés közben a tanuszodákra kevesebb forint jutott: 10,2 milliárd helyett 7,1 milliárd.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hadilábon áll a számokkal.
Az utolsó utáni pillanatban módosították 100 milliárdos tételben a költségvetést, annyira, hogy szünetet kellett elrendelni az illetékes bizottság ülésén, hogy a képviselők átolvashassák, miről is szavaznak.
Ez sem az a terület, ahol spórolás jön.
Az elittársaságba természetesen a felcsúti és a kisvárdai egyesület is bekerült.
Ez négyszerese a 2010-es összegnek, és az idei évhez képest 24 milliárdos többletet jelent – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.
Az irgalmatlan mennyiségű pénzből, amit a kormány sportra fordít, volt egy 21 milliárdos tétel, aminek a felhasználását nem akarták elárulni. Jutott belőle golfklub fejlesztésére is.
Ez is közpénz lesz.
Nehogy a rászorulók nevessenek a végén.
Topolyán, Újvidéken és Tóthfaluban próbáltuk kideríteni, miért egy harmadosztályú szerb focicsapatnak ad három milliárd forintot a magyar költségvetés a vajdasági magyar gyerekek helyett.
Hirtelen lett még 4,2 milliárd az olimpiai pályázatra, a jelek szerint arra készül boldog-boldogtalan. De a Fradi focicsapatának is megy 700 millió.