varga gergely

„Mindent megoldunk, mindent is!” - így irányították a közpénzben úszó nagyvállalatokig érő számlagyárat

Míg a Nagymester a Maldív-szigetekre utazott és a 4iG egyik főnökével szervezett találkozót, a bukott ügyész papírozott, a számlagyárasok pedig milliós pénzfelvételekkel sorra ürítették a környék ATM-eit. Cikksorozatunk második része.

Zöldi Blanka
gazdaság 2022. március 11. 6:28

Azt hitték, piti csalók után nyomoznak, de váratlanul belefutottak a Nagymesterbe

A nyomozók egy kiterjedt számlagyár nyomába eredtek, ahogy haladtak előre, a lehallgatások egy budai irodaház 5. emeletére, majd onnan egészen magasra, nemzetstratégiai jelentőségű szereplőhöz vezettek.

Ács Dániel
bűnügy 2022. március 9. 6:23

Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kér a festéket dobáló Gulyás Mártonékra

A tanúként beidézett rendőrök sorra cáfolják az ügyészség állítását. Azok a rendőrök, akikre fröccsent a festékből, megbocsátottak Gulyásnak. Az egyik tanúskodó rendőr szerint azt is látni lehetett, hogy nem őket akarták megdobni.

Király András
POLITIKA 2017. április 13. 13:24

Tömött buszokon utaznak az érdeklődők a hétfőn letartóztatott tüntetők tárgyalására

Az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé az összesen 23 ezer forintnyi károkozással gyanúsított tüntetőket.

Király András
politika 2017. április 13. 10:46
GYIK Hibát jelentek Impresszum Jogi dokumentumok Médiaajánlat RSS Sütibeállítások
© 2025 Magyar Jeti Zrt.