Magyarországon nyaral a holland szélsőjobb vezére

Tbg
külföld

Fegyveres testőrök védik minden percben Geert Wilderst, a holland Szabadságpárt vezetőjét, aki a Balaton és Budapest között ingázva töli szabadságát, értesült a Cink.

A védelemre és az ingázásra azért van szükség, mert iszlámellenes nézetei miatt rengeteg halálos fenyegetést kapott az egykori konzervatív liberális politikus, 2004-ben hosszú ostrom után fogták el támadóit Hágában. Négy fegyveres őrzi folyamatosan, még most is.

Hollandiában minden nap más helyen alszik és a feleségével is csak heti egyszer találkozhat. Talán emiatt is választotta a Balatont, a felesége ugyanis Márfai Krisztina magyar exdiplomata.

- írja a Cink, amely a politikus tartózkodási helyét nem nevezi meg, mindössze annyit írnak, hogy

Érdekes, hogy a bujkálás és konspiráció ellenére nem valami kibérelt magánházban, hanem egy több vendéget is fogadó szálláshelyen lazulnak.

Wilders Hollandia iszlamizálódása ellen küzd, híressé vált mondása:

Nem a muszlimokat utálom, hanem az iszlámot.

A Koránt a Mein Kampfhoz szokta hasonlítani. Nem antiszemita, a francia Jean Marie Le Pennel és az osztrák Jörg Haiderrel való összehasonlítgatást vissza szokta utasítani. Az osztrák fundamentalista prédikátor, Feiz Mohammad 2010-ben a lefejezésére szólított fel.

Wilders nem az első nyugat-európai szélsőséges politikus, aki Magyarországra jön, tavasszal többször is felbukkant Budapesten Erik Almkqvist, a svédországi Nacionalista Párt nemrégiben megbukott frakcióvezetője.