A külügyi és külgazdasági államtitkár fogadta a kínai Eximbank és a kínai Pénzügyminisztérium delegációját. A Kung Huj-hung közép európai ügyletekért felelős igazgató által vezetett delegáció a Budapest-Belgrád vasútvonal kínai részvétellel történő fejlesztéséről folytatott tárgyalásokat.
(Vajon jól látom, hogy valami nincs rendben ezzel a kézfogással?)
A kínai és a magyar miniszterelnök múlt heti pekingi megállapodásának megfelelően a beruházásokért felelős kínai és magyar intézmények, vagyis a kínai Eximbank, a Pénzügyminisztérium, a Kereskedelmi- és Külügyminisztérium meg a Miniszterelnökség, a MÁV és a Magyar Fejlesztési Bank között megindultak a tárgyalások.
A tárgyalások a kedvezményes hitelfeltételekről, a kivitelezés részleteiről és az ahhoz szükséges kormányzati megállapodásokról zajlanak, Szijjártó szerint a Budapest-Belgrád vasútvonal versenyképes személy- illetve teherszállítási szintre való felújítása 374 kilométeren 3 milliárd dollárba kerülne. (MTI)