Hol szálljak fel a 4-es metróra, hogy a legkevesebbet kelljen sétálnom?

közlekedés

Budapesten a héten először kezdheti el rendeltetésszerűen használni az utazóközönség az új földalatti metró-templomcsarnok-hálózatot, a négyes metrót. A többi metróvonal már régóta velünk van, így viszonylag könnyű megjegyezni, hol kell felszállni egy adott metróállomáson, hogy a célállomáson a legközelebb kerüljünk a mozgólépcsőkhöz.

Mert sétálni jó, de nem a föld alatt. Persze ez a négyes metró Móriára emlékeztető templomi csarnokaiban még nem olyan rossz, de szeretnénk segíteni önöknek, hogy a lehető legkevesebbet kelljen a föld alatt sétálgatniuk. Ráadásul a földalatti közlekedésnél a legtöbbet a le- és feljutássa lehet veszíteni. Minél gyorsabban kijutunk a metróból, annál kevésbé késünk majd el a reggeli értekezletről.

Ezért csináltunk Tamás Bence Gáspárral egy útmutatót, ami segít eligazodni a négyes metró végtelen tárnáiban. A szerelvények megfelelő ajtajához oda van nyilazva, hogy melyik megálló mozgólépcsőjéhez van a legközelebb. Az útmutató színes ugyan, de készítettünk egy fekete-fehér változatot is, amit könnyen ki lehet nyomtatni, hogy zsebrevágva örök társunkká váljon a metrózásnál.

A nyomtatható változat ide kattintva érhető el

Kattintásra nagyobb lesz! Grafika, dizájn, layout és megvalósítás: Tbg

Kellemes használatbavételt kívánunk!