Friedrich Merz az út előtt odaszólt az USA-nak is, hogy „tartsa távol magát” a német belpolitikától.
325 szavazattal, vagyis három kormánypárti képviselő ezúttal sem szavazott mellette.
Merz a kedd reggeli titkos szavazáson első körében 310 szavazatot kapott a szükséges 316 helyett a 630 fős Bundestagban. A második kört szerdán vagy pénteken tarthatják meg.
Korábban bejelentette, hogy fog európai vezetőkkel tárgyalni, de nem árulta el, kikkel.
Pártja azonban még nem jelölte hivatalosan.
A rektor pozíciója kiüresedett, a kancellár lesz a döntéshozó a lényegi kérdésekben.
Szerdán francia politikusok okoztak gondot az amerikai elnöknek, csütörtökön németek.
Vlagyimir Putyin nem nyerhet és nem is fog nyerni.
Úgy tűnik, távozik az ember a kormányból, akivel Orbán Viktor végrehajtatta a legkeményebb lépéseket. Palkovics-botrányok a CEU-tól az SZFE-n, a Fudanon, a Budapest–Belgrád vasúton és a Mátrai Erőművön át a KRÉTA-ig és még tovább.
A jelenlegi kancellár csupán az elmúlt évek energiapolitikáját kritizálta egy kicsit.
Az alakuló botrányt most a „Korábbi kancellár, aki Putyin embere lett Németországban” című New York Times riport okozta.
Merrefelé bukás az, ha korrupció miatt le kell mondania valakinek, de aztán állást kap Kaliforniában?
Az új német kancellár bejelentette, hogy öt év tartózkodás után is meg lehet majd szerezni az állampolgárságot, és engedélyezik a többes állampolgárságot is.
Karl Nehammer 2017 óta az ötödik kancellár Ausztriában.
A kancellár az új szövetségi kormány december 8-i hivatalba lépésével távozik tisztségéből.