A belvárosi önkormányzat bevett gyakorlata szerint 2011 októberében bérbe, 2011 decemberében pedig kedvezményesen, 52 millió forintért eladta Portik Tamás élettársa, Pápa Marianne Classic Immo nevű cégének a Károly körút 26 szám alatti ház egyik 212 négyzetméteres, félemeleti ingatlanát, írta a Facebookon Juhász Péter, az Együtt belvárosi képviselője.
A Classic Immo nem sokáig ült a jó áron megszerzett ingatlanon. A belvárosi önkormányzat egy 2012. szeptemberi döntéséből kiderült, hogy már 2012. július 25-én túladott rajta.
Ötvenmilliós haszonnal, 102 millió forintért.
Szeptemberi döntésével az önkormányzat lemondott elővásárlási jogáról a két orosz vevő, Mihail Lohovickij és Ljubov Lohovickij javára, vagyis legalább nem vásárolta vissza majdnem kétszeres áron a kedvezményesen eladott üzlethelyiséget.
Közben a Hír24 híradójából az is kiderült, hogy Pápa Marianne első férje, az azóta már elhunyt Szetlik Ferenc, a Négy Tigris piac egykori üzemeltetője Habony Árpád édesanyja, Szetlik Mária testvére, vagyis a miniszterelnök tanácsadójának nagybátyja. Habony maga is érintett a belvárosi ingatlanügyekben - bár a nevén nincs lakás, feltűnően gyakran fordul meg annál a Szerb utca 9. szám alatti háznál, ahol a kerület jelenlegi polgármesterének is lakása van.
Szentgyörgyvölgyi Péter is kedvezményesen vehette meg a lakást, mert az önkormányzat korábban közszolgálati bérlakásként kiutalta neki - bár erre fővárosi ingatlantulajdonosként amúgy nem lett volna jogosult. Szentgyörgyvölgyi két hete bejelentette, hogy visszaadja a lakást, amint megtalálja erre a jogi lehetőséget. Hogy megtalálta-e, arra az önkormányzat az elmúlt két hétben nem válaszolt.
Így a jövendőbeli vevőnek elővásárlási joga lett, és még kedvezményt is kapott. Pályáztatni se kellett.
Szentgyörgyvölgyi Péter fideszes polgármesterjelölt is ennyit fizet Szerb utcai lakásáért. A Belváros-Lipótvárosi önkormányzat szerint minden önkormányzati bérlő hasonló feltételekkel juthatott lakáshoz, pl. a szocialisták két képviselőjelöltje, Pásztor Tibor és Kovács Alex is.