Az amerikai légierő alig tudja működtetni a saját drónjait

külföld

Egy belső feljegyzés szerint az amerikai légierőnek a jelenleg szükséges műveleteihez elegendő Predator és Reaper drónja van, azonban nincs elég emberük ahhoz, hogy ezt a flottát megfelelően működtessék. Eközben a Pentagon mind több és több drónakciót vár a légierőtől. Az amerikai drónpilóták száma már most is túlságosan kevés ahhoz, hogy megfelelő műszakváltásban irányítsák az USA drónjait, eddig azonban a légierő vezetői szerint ilyen-olyan szükségmegoldásokkal még tudtak boldogulni.

A pilótaképző akadémiákról már a tanfolyamuk befejezése előtt is hívnak be pilótákat, hogy drónokat irányítsanak, pedig a drónpilóták eleve túl sokat dolgoznak. Többen ki is léptek már a légierőtől a túlzott munkateher miatt, arról panaszkodtak, hogy drónpilótaként a karrierjük is tönkrement, hiszen a pilóták számára előírt továbbképző tanfolyamokra sem volt elég idejük elmenni.

A pilótákon kívül a drónflotta működtetéséhez rengeteg karbantartó is kell, és belőlünk sincs elég, emellett több embert kérnek a drónok felvételeit elemző szervezetek is annak érdekében, hogy a drónok által megszerzett hatalmas mennyiségű információt megfelelően fel tudják dolgozni.

Emiatt mondják azt a légierőnél, hogy az amerikai drónflotta törésponthoz érkezett.

Ez azért is veszélyes az USA hadseregére nézve, mert az ISIS elleni harcban különösen nagy szerepet kaptak a pilóta nélküli repülők, ha pedig ezeket nem tudják a későbbiekben megfelelően működtetni, az egész stratégiát át kell majd írni. (TheDailyBeast)