Tarsoly Csabát emberi jogai miatt nem hallgatták ki két hétig, miután borult a Quaestor

POLITIKA

"Aki potenciális gyanúsított, az nem hallgatható ki előzőleg tanúként, ez minden emberi jognak ellent mond"

- többek között ezzel magyarázta meg Polt Péter, legfőbb ügyész, hogy a Questor borulásától, azaz március 9-től miért telt el több mint két hét addig, hogy elővették Tarsoly Csabát, a cég főnökét. Polt azt is mondta, hogy egy csomót nyomoztak, lefoglaltak például négy autót, meg cégeket, meg bankszámlákat vettek zár alá, szóval hogy az ügyészség keze alatt égett a munka.

A legfőbb ügyész olyasmit is mondott, hogy

nem egyszerű ügyről van szó, a csalást nagyon nehéz megállapítani

illetve hogy

nagyon gyorsan és ütemezetten halad a nyomozás.

Arra sajnos nem tudott most időt szakítani Polt, hogy elmagyarázza: miért hagyták, hogy Tarsolyék egy nyolc osztályt végzett büntetett előéletű tápiósági volt közmunkásnak játsszák át a milliárdos cégeket. Talán majd legközelebb.