Már pontosan lehet tudni, hogy melyik afrikai városban kezdett először terjedni a HIV

tudomány

Az Egyesült Államokban az orvosok ~35 éve találkoztak először a HIV vírussal, akkor még nagyon keveset lehetett tudni arról, hogy honnan származik. Mára ez megváltozott. A BBC szemléz egy kutatást, ami a vírus eredetével foglalkozik.

Azt eddig is lehetett sejteni, hogy a HIV Nyugat-Afrikában jelent meg először. A vírust majmok hordozták, és valószínűleg az állatok húsának elfogyasztása során fertőződött meg először ember. Ma már azt is lehet tudni, hogy hol és mikor.

Valamikor az 1920-as években a mai Kongó fővárosában, Kinshasában jelent meg először a vírus emberek között.

Az ország akkor belga gyarmat volt, a város pedig, még Leopoldville néven, akkor lett a régió központja. Sok fiatal férfi utazott ide szerencsét próbálni, és velük jöttek a szexmunkások is. A vírus így kezdett terjedni.

Nem maradt sokáig a városban. Az 1920-as években ez volt Afrika közlekedési központja kiváló vonat-összeköttetéssel a kontinens más városaival.

1960-ban aztán véget ért a gyarmati uralom, a város pedig vonzó célpontja lett a franciául beszélő munkaerőnek. Sokan érkeztek dolgozni Haitiről, aztán hazavitték magukkal a vírust, ami így került először az amerikai kontinensre.