Az egyik oklahomai kisváros vezetői arra jutottak, hogy úgy lehet a leghatékonyabban megelőzni az iskolai lövöldözéseket, ha a tanárokat is felfegyverzik. Okay városában 650-en laknak, összesen egy rendőrük van, és legalább 10 percre van szükség, hogy a szomszédos Wagoner járőrei átérjenek hozzájuk, ha helyzet van.
A hét elején az elavult, „fegyvermentes zóna” feliratú táblákat olyanokra cserélték, amelyek azt hirdetik, hogy az Okay Public School alkalmazottjai fegyvert viselnek, és bármilyen eszközt bevethetnek annak érdekében, hogy megvédjék a diákokat.
Az iskolafelügyelő szerint semmilyen incidens nem történt az új szabály elfogadása óta.
A tanároknak a fegyvertartási engedély mellett pszichológiai igazolást kell szerezniük, valamint évente legalább háromszor lőgyakorlatra kell járniuk. Aztán vagy maguknál kell tartaniuk a pisztolyukat, vagy páncélszekrényben kell elhelyezniük. Azt is előírják nekik, hogy a fegyver nem lehet 45-ösnél kisebb kaliberű.
Az Egyesült Államokban 20 olyan állam van, ahol a törvények megengedik a felnőtteknek, hogy fegyvert vigyenek az iskolákba. Egy texasi iskolában2014-ben hasonló intézkedéseket vezettek be.(Huffingtonpost)