Eljutott hozzánk az a levél, amit az iskolaigazgatóknak küldött ki az Emmi, összegezve benne a közelmúltban lezajlott köznevelési konzultációk eredményeit.
Az elmúlt hetekben a minisztérium, látva a pedagógusok növekvő elégedetlenségét, országszerte hívott össze ilyen egyeztető fórumokat, amiken a tantestületek mellett a Klik delegáltjai is részt vettek. Ezek az egyeztetések nem mentek túl gördülékenyen, egy fórumra mi is bejutottunk, ott azt tapasztaltuk, hogy a tanárok inkább csak kinevették a Klik képviselőjét.
Abból a szempontból viszont mindenképp hasznosak voltak ezek a fórumok, hogy számszerűsítve, csoportosítva sikerült összegyűjteni a tanárok panaszait. Ezeket küldték most ki az intézményvezetőknek.
És ezek a számok legélesebben épp a kormány kommunikációját cáfolják. Az elmúlt napokban Lázár Jánostól kezdve a megszólaló fideszes politikusokig és a kormánypárti sajtóig a leggyakrabban felmerülő ellenérv a tanártüntetések létjogosultságával szemben épp az volt,, hogy a pedagógusok megint csak béremelést akarnak. Azt pedig nem rég kaptak, és méltatlan lenne más társadalmi csoportokkal szemben, ha most ismét az ő fizetésüket emelnék meg.
Ehhez képest már a szombati tüntetésen is az látszott, hogy a tanárokat elsősorban a Klik okozta káosz és az ellehetetlenülő iskolai működés zavarja, és ezt erősítette most meg a minisztérium levele is.
Ebből az derül ki, hogy 198 tankerületből 2207 intézmény részéről összesen 4538 véleményt és kritikát kaptak a köznevelési rendszer működésével kapcsolatban, és ezek között az alábbiak voltak a leggyakrabban megfogalmazott problémák:
A tanári jövedelmek kérdéséről nincs szó a levélben.
A Balog Zoltán által szignált levélben ezután összefoglalják az első közoktatási kerekasztallal kapcsolatos tudnivalókat, majd a levél kitér arra is, miket kell még ebben a tanévben rendezni: ide tartozik a Klik költségvetésének átalakítása, a közbeszerzések folyamatának módosítása, a jövedelemelmaradások rendezése, a nyugdíjas kort elérők foglalkoztatása az adott tanév végéig és a tanfelügyeleti, önértékelési folyamatok egyszerűsítése.
2016. szeptember elsejéig pedig átalakítják a Klik működését, újraszabályozzák a hatásköröket és rendezik a foglalkoztatási kérdéseket.
2017-es tanév kezdetére is vannak ígéretek: e szerint addigra felülvizsgálják majd az előmeneteli rendszert, csökkentik az adminisztrációt, átalakítják az Oktatási Hivatalt, áttekintik a nem oktatói dolgozók jövedelmét, átszabják a továbbképzési rendszert és áttekintik a kerettanterveket, hogy csökkenhessen a diákok terhelése.
Úgy néz ki, hogy a békítésre kitalált tankerületi fórumok csak még jobban felhúzzák a tiltakozó pedagógusokat.
"Követelem, hogy a pedagógusokról szóló kormányzati kommunikáció változzon meg." "Mondjuk ki, hogy a Klik működésképtelen." Bejutottunk egy zárt tankerületi fórumra, amitől a kormány a tanárok megnyugtatását reméli.
Mert szerinte ma is van olyan tanár, aki havi félmilliót keres. Mondjuk, ha egy kicsit figyelne, hallhatná, hogy a tanárok momentán nem béremelést követelnek, hanem azt, hogy legyen például kréta.
Szombat délelőtt teljesen megtelt a Kossuth tér, rég volt ekkora tanártüntetés Magyarországon. A tanárok addig kitartanak, amíg a társadalom mellettük áll