Az igazgatói pályázatban oldalak voltak máshonnan kimásolva, a Klik tudott róla, mégis kinevezték

politika

A balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium igazgatója, Fényes-Bók Szilvia 2015 márciusában adta be a Klik-hez pályázatát. A Népszabadság most azt írja, hogy a 47 oldalas pályázat legalább 11 százaléka plágiumgyanús.

A szerző egész oldalakat másolt át más művekből, miközben a pedagógusoknak ki kell tölteniük egy eredetiségnyilatkozatot, amelyben „büntetőjogi felelősségük tudatában” kijelentik, hogy önálló munkát adtak le.

A Kliket, az akkori köznevelési államtitkárt, Czunyinét és Balog Zoltán emberminisztert értesítették a plágiumról, de ennek ellenére kinevezték Fényes-Bók Szilviát.

Sipos Imre helyettes-államtitkár a másolással kapcsolatos felvetésekre akkor úgy reagált, hogy

"szerzői jogi kérdésekben a tárcának „nincs hatásköre” eljárni."