Szimbolikus jelentősége van, hogy a washingtoni kongresszus hétfőn egyhangúlag elfogadta azt a határozatot, ami kimondja, hogy
népirtást követ az Iszlám Állam.
John Kerry külügyminiszter csütörtökön arról beszélt, hogy
ez a keresztények, jazidik és síita muzulmánok ellen irányul.
Kerry szerint a terrorszervezet tettei az emberiség elleni bűncselekmények fogalmát is kimerítik, ezért az Egyesült Államok minden meg tesz azért, hogy a terrorcsoportot felelősségre vonják. A külügyminiszter szerint szükség van az Iszlám Állam cselekedeteinek független, törvényszéki vizsgálata szükséges.
Azzal, hogy a kongresszus után a külügyi tárca vezetője is kimondta a népirtást, nem következik, hogy Washington nagyobb erővel küzdene az Iszlám Állam ellen. Az amerikai kormányzat legutóbb még 2004-ben, Bush elnöksége alatt, nyilvánított népirtásnak vérengzést, akkor a szudáni Darfúr térségében elkövetett erőszakot ítélték el. (BBC)