Rétvári: Nyáron megszűnik a Klik

oktatás

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ATV reggeli műsorának vendége volt, és ott nagyon meglepő kijelentést tett. Azt mondta:

nyáron teljesen megszűnik a Klik.

A parlament tavaszi ülésszakán egy teljesen új oktatásszabályozó rendszert alakítanának ki, ami sokkal kevésbé központosított, mint a mostani, Klebelsberg Központ által dominált struktúra.

Pedagógusok, diákok, szülők és támogatók már hónapok óta tiltakoznak a működésképtelen oktatási rendszer és a Klik ellen. A kormány eddig ragaszkodott a Klikhez, Lázár János és Orbán Viktor is beszélt arról, hogy a rendszer alapvetően jó, csak gyermekbetegségei vannak.

Aztán később felmerült, hogy esetleg mégis megszüntetik a Kliket, de 2017-ig semmiképp.

Rétvári bejelentése teljesen szembe megy a korábbi jelzésekkel.

A kormány hátraarcának bizonyára köze van ahhoz, hogy március 15-én tízezrek tüntettek a Klik és az oktatási rendszer ellen. Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, a tiltakozások egyik vezéregyénisége ultimátumot adott a kormánynak: ha Orbán nem kér bocsánatot, jövő kedden egy órán át sztrájkolni fognak a pedagógusok.

A miniszterelnök egyelőre nem kért bocsánatot.