Balog: Partnerségre van szükség az igazgatókkal

oktatás

Balog Zoltán A jövőért, gyermekeink oktatásáért című országos igazgatói konferencián kijelentette, hogy 

„a köznevelési rendszer minősége az igazgatókon múlik, ők a kulcsszereplők az oktatásban, ezért fontos a partnerség, a párbeszéd, munkájuk segítése.”

A miniszter szerint el kell jutni odáig, hogy az igazgatók valódi felelős vezetők, irányítók tudjanak lenni. Ennek érdekében nagyobb mozgásteret kell nekik adni, és ez ügyben már jelentős előrelépések történtek.

Balog elmondta, hogy nemsokára a kormány elé terjesztenek egy javaslatot, amely szerint a Kilk helyett közel hatvan olyan szervezetet hoznának létre, amelyek rendelkeznek önálló jogi személyiséggel, önálló költségvetéssel, így az igazgatók közvetlenül tudnák elérni azokat a szervezeteket, ahol a döntések megszületnek. (MTI)