Véletlenül rossz címre küldték az MNB-alapítvány építési engedélyeit

POLITIKA

Az MNB Pallas Athéné Domus Animae Alapítványa 2014 végén adott ki közleményt arról, hogy megvették a Várban, a Mátyás-templommal szemben lévő műemlék-épületet. A régi budai városházában hiperszuper doktori iskolát akartak berendezni. Erről értesítették a szomszédokat is, majd megkezdődött a költséges fejújítás.

Idő közben azonban módosultak a tervek. Kiderült, hogy a doktori iskola csak a 3800 négyzetméteres épület felét kapja meg, a fennmaradó részen vendéglátóhelyek lesznek, egészen pontosan egy luxusétterem, gourmet bolt és egy borozó.

Ez nem is olyan rossz üzlet a Vár turistáktól nyüzsgő részén.

Ami viszont gond, az az, hogy bár a tervek módosításához kértek ugyan építési engedélyt, de a módosításról már nem tájékoztatták a szomszédokat.

A jogszabályok szerint a szomszédok a tájékoztatásuk kézhezvétele után egy ideig benyújthatnak fellebbezést a tervek ellen. Viszont az MNB-alapítvány építkezésének engedélyei már jogerősek, mert egyik szomszéd sem nyújtott be fellebbezést.

Persze nem is nyújthattak, mert nem tájékoztatták őket a változásról.

A problémát az okozta, hogy az I. kerület építésügyi és örökségvédelmi osztályát vezető Janotti Judit véletlenül rossz címre küldte a tájékoztatást. Az osztályvezető elismerte a hibáját és sajnálja is, de az engedélyt nem vonják vissza. Ahhoz perelni kellene.

Az építkezést egyébként a Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Zrt. és a Mészáros Lőrinc leendő veje által vezetett Magyar Építő Zrt. végzi. (Index)