A házelnök szerint az Alaptörvény kihirdetése óta eltelt 5 év távlatából úgy látja, hogy a viták lángja mára kialudt, és az új alkotmány minden szempontból betölti a rendeltetését. Kövér úgy látja, hogy az alaptörvény által megerősített jogállami intézményrendszer bizonyította működőképességét.
Az Alaptörvény kihirdetésének ötödik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen hétfőn a megállapította, hogy az Alaptörvény elfogadása óta eltelt időben e törvény alapján demokratikus választást tartottak, új kormány alakult, a településeken és a megyékben új vezetőket választottak.
Elmondta azt is, hogy magyar Alaptörvénynek a lényegi kérdésekben adott válaszaival kapcsolatos vitákban a nemzeti és a globalista paradigma küzdelme tükröződik, ezért az Alaptörvény hivatkozási ereje, üzenete, hatásai messze túlmutatnak Magyarország határain. (MTI)