A társadalmi és környezeti tényezők mellett biológiaiak is meghatározzák az iskolai teljesítményt, állapította meg egy amerikai kutatás. A 294 ezer, főként európai származású, a világ sok táján élő, különböző korú emberek genetikai mintájának elemzése alapján
74 területet sikerült azonosítani az emberi kromoszómán,
melyek kapcsolatba hozhatók az oktatásban töltött évek számával.
Az első elemzés után a vizsgálatot még egy 111 ezer fős mintán is megismételték. Egy korábbi kutatás azt mutatta ki, hogy a genetikai tényezők az iskolai teljesítmény nagyjából 20 százalékával hozhatók kapcsolatba. A jelen tanulmányban 74 úgynevezett SNP-t (Single Nucleotide Polymorphism), vagyis egyedi nukleotid-poliformizmust, DNS-variációt azonosítottak, ezeknek külön-külön igen kicsi a hatása az iskolai teljesítményre.
A kutatócsoport úgy véli, az iskolai teljesítmény összetett jelenség, a molekuláris genetikának még sok egyéb tényezőjét kell feltárni, kutatásuk egyelőre az út kezdete, a jövőben más genetikai és környezeti tényezőket és ezek kölcsönhatását is tanulmányozni kell. (MTI)