Kivizsgálja a Klik a dunaújvárosi iskolások vécépucoltatását

oktatás
A dunaújvárosi Petőfi Általános Iskola

Szombaton a castellum.do híre alapján mi is beszámoltunk arról, hogy csütörtökön a dunaújvárosi Petőfi Iskolában egy osztályfőnök - több tanár és takarítónő asszisztálása mellett - 12 harmadikos fiúval pucoltatta ki az iskola összerondított mellékhelyiségeit.

A megalázó eset miatt több szülő felháborodott, és véleményüknek szülői Facebook-csoportban adtak hangot. Az igazgató Rideg István az iskola honlapján azt írta, hogy "sajnálatos esemény" történt az iskolában csütörtökön az első szünetben, és az ezzel kapcsolatban felmerülő panaszokat mielőbb igyekeznek kivizsgálni.

Az MTI-n keresztül a a Klebelsberg Intézményfenntartó (Klik) illetékes tankerülete hétfőn jelezte, hogy vizsgálatot indít az ügyben, miután pénteken szülők jelezték, hogy tanítók vécétakarításra kötelezték a harmadikosokat. A Dunaújvárosi Tankerület soron kívül foglalkozik majd az esettel, és jogi lépéseket is tesz majd, ha ez szükségesnek látszik.

A Klik a közlemény szerint "...minden az emberi méltósággal nem összeegyeztethető, a diákok jogait, személyiségfejlődését és érdekeit sértő megnyilvánulást, pedagógiai módszert elítél."

Kapcsolódó cikkek