A belvárosi ingatlanügy nem ügy: a rendőrség lezárta a nyomzást, és NEM talált bűncselekményt

POLITIKA

A Rogán Antal polgármestersége idején történt V. kerületi ingatlaneladások miatt először 2014 decemberében Juhász Péter, az Együtt képviselője tett feljelentést, aztán őt követte még 11 másik személy (például a DK-s Varjú László, a PM-es Szabó Tímea és a notórius feljelentő, Tényi István) feljelentése. A 2015 eleje óta tartó nyomozást a rendőrség első körben 2015. február 22-én egészen sajátos indoklással megszüntette.

Az ügy központi eleme az V. kerület Károly Krt. 26. szám alatti házban eladott ingatlan, amit Pápa Marianne cége, a Classic Immo Kft. vehetett meg a bérlőknek járó 30 százalékos kedvezménnyel. Méghozzá úgy, hogy előtte pár hónappal pályáztatás nélkül nyerte el rá a bérleti jogot, és az 52 millió forintért vásárolt ingatlant 7 hónappal később 50 milliós haszonnal értékesítették.

A Károly körút 26. alatti ház félemeletén van a gyanúsan eladott ingatlan

A rendőrség az önkormányzat vonatkozó határozatával szemben azt állította, hogy Pápa Marianne (aki Habony Árpád nagynénje, és akiről Portik Tamás jogerősen elítélt maffiózó a bírósági vallomásában azt állította, hogy „életvitelszerűen” együtt éltek) a bérleti jogot „pályáztatást követően, a legkedvezőbb ajánlatot” téve nyerhette el.

Az ügyészség 1,5 hónappal később hivatalból újra elindította a nyomozást, miután Juhász vizsgálatot kezdeményezett a rendőrségi elutasítás miatt. A nyomozást aztán újra és újra meghosszabbítják, legutóbb október 21-ig.

Az Index viszont most megírta, hogy

a Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást.

A hatóság igazságügyi ingatlanszakértőket is bevont, és arra jutott, hogy a vizsgált 11 ingatlan eladása nem okozott vagyoni hátrányt, a szakértők ugyanis 10 esetben alacsonyabb értéket határoztak meg az ingatlanokra, mint amennyiért azok elkeltek. Ezért a rendőrség szerint hűtlen kezelés sem történhetett.

A lap szerint a hatóság egyik érve, hogy egy önkormányzati ingatlant el lehet adni áron alul, ha erre előtte írtak egy jogszabályt, hiszen 1996-tól végignézték a vonatkozó rendeleteket, így azt is, hogy 2007-től hogyan kerültek be a kedvezmények és a könnyítések az ingatlanvásárláshoz, illetve figyelembe vették, hogy a kerületi képviselők többsége például megszavazta, hogy a bérlők idővel elővételi joghoz jussanak, ha pedig magas bérleti díjat fizetnek, akkor 30 kedvezményt kapjanak a vételárból. (Index)

Kapcsolódó cikkek

A rendőrség megszüntette a nyomozást a belvárosi ingatlanügyekben

A nyomozást megszüntető határozat szerint Habony Árpád nagynénje pályázaton nyerte el a Károly krt. 26. bérleti jogát. Pedig dehogy.

Király András
POLITIKA

Nyolc hónap alatt keresett 50 milliót Portik élettársa a kedvezményesen vett ingatlanon

Pápa Marianne - aki nemcsak Portik élettársa, hanem Habony Árpád nagybátyjának özvegye is - két havi bérlet után vehette meg kedvezményesen a Károly körúti ingatlant, amit egy éven belül csaknem kétszeres áron adott el.

Király András
politika

Portik: Vittem Rogánnak tízmillió forintnyi eurót

Ma szembesítették volna Portik Tamást Rogán Antallal a bíróságon, ha a miniszternek éppen nem lenne halaszthatatlan külföldi programja. De ez nem akadályozta meg Portikot abban, hogy keményeket állítson.

Király András
POLITIKA

Rogánék valóban Portik élettársával üzleteltek

Elvesztette az egykori V. kerületi polgármester a Népszabadság ellen indított perét. Az önkormányzat gyanúsan olcsón adott el egy ingatlant Portik volt barátnőjének.

Botos Tamás
POLITIKA

Év végéig nyomozhat az ügyészség a Habony Árpád nagynénjének eladott belvárosi ingatlan ügyében

Harmadszor is meghosszabbították a nyomozást.

Magyari Péter
bűnügy

Újra meghosszabbították a nyomozást a Habony Árpád nagynénjének eladott ingatlan ügyében

A Fővárosi Főügyészség kérdésünkre reagálva most már nem is említette, hogy meddig. Eredetileg június 30-ig nyomozhattak volna, most negyedszer hosszabbítják meg a nyomozás határidejét.

Király András
bűnügy

Újabb három hónapig nyomozhatnak Rogán Antal ingatlanügyeiben

Ez a nyomozás soha nem érhet véget, varázsolj nekünk feddhetetlenséget!

Király András
bűnügy