Ezt Trócsányi László igazságügyi miniszter mondta az MTI-nek. Szerinte a gyömrői polgármester ügyében ellentmondásos helyzet állt elő, így a minisztériumnak jogi megoldást kell kidolgoznia, hogy hasonló ügyek ne fordulhassanak elő újra.
Trócsányi László szerint az a probléma, hogy valakit büntetőbíróság jogerősen szabadságvesztésre ítél (bár felfüggesztett büntetést kap), és ugyan a közügyektől nem tiltják el, de nem kaphatna erkölcsi bizonyítványt. Tehát olyasvalaki tölthet be ma Magyarországon polgármesteri tisztséget, akinek nincs erkölcsi bizonyítványa.
Úgy vélte, sok olyan álláshely van Magyarországon, ahol az erkölcsi bizonyítványt be kell mutatni annak feltételeként, hogy egyáltalán állást kaphasson bárki, de kiderült, hogy Magyarországon lehet polgármester valaki erkölcsi bizonyítvány nélkül. A miniszter szerint ez esetben erkölcsi kérdés is felmerül, és elképzelhető, hogy olyan jogi hiátus van, amit kezelni kell.
A minisztérium munkacsoportot hozott létre Molnár Zoltán közigazgatási államtitkár vezetésével, hogy megvizsgálják a lehetőségeket, és a későbbiekben a kormánynak beszámolnak arról, hogy milyen megoldások vannak annak megakadályozására, hogy erkölcsi bizonyítvány nélkül polgármesteri pozíciót lehessen betölteni.
Gyenes Leventét (Gyömrő 2000 Kör) vasárnap választották újra Gyömrő polgármesterévé. A férfit áprilisban bűnösnek mondta ki a Szegedi Ítélőtábla folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért 9 hónap, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, de a közügyek gyakorlásától nem tiltották el. A Belügyminisztérium kiállt mellette.
A csodálatos előéletű Gyenes Leventét lemondása után is 80 százalékkal választották újra, de a kormányhivatal nem engedi, hogy visszatérjen a hivatalához.
Gyenes Levente 80 százalékos eredménnyel sasszézott át a magyar jogrendszer hézagjai között.