Miközben a kormánypárti politikusok hetek óta azzal hakniznak az országban, hogy a kvóták miatt a magyar rászorulóktól kellene elvenni a menekültek ellátásához szükséges pénzt, Orbán Viktor a bécsi migrációs csúcson azt mondta:
Magyarországnak, amelynek eddig csaknem 150 milliárd forintjába került a határvédelem, egyetlen eurót sem kért az Európai Uniótól.
A magyar miniszterelnök ugyanakkor kifogásolta, hogy az EU nem megfelelően osztja el a menekültválság kezelésére szént forrásokat. Szerinte aránytalan „a pénzt mindig Olaszország és Görögország kapja”, miközben Bulgária, Macedónia és Szerbia „szégyentelenül kis összeget” kap. Kérte ezért, hogy az utóbbi három országnak folyósítsanak több forrást. (MTI)