„Én nem vagyok Donald Trumpnak a kampányembere, sosem gondoltam volna, hogy valaha is felmerül a fejemben az a gondolat, hogy a kinyílt lehetőségek közül mégiscsak ő volna a jobb Európa és Magyarország számára, sosem gondoltam volna, de a helyzet mégiscsak úgy áll, hogy meghallgattam ezt a jelöltet, és azt kell mondanom Önöknek, hogy tett három javaslatot a terrorizmus megfékezésére” – mondta Orbán Viktor nyáron a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban.
Később Kovács Zoltán kormányszóvivő is Donald Trump filozófiáját dicsérte a republikánus elnökjelölthöz több szálon kapcsolható Breitbart Londonban, épp akkor, amikor kitört az eddigi legnagyobb botrány Trump körül. Az alt-right mozgalom egyik kitüntetett felületének (ami leginkább talán egy rasszista összeesküvésblog és egy trumpista kampánylap keverékeként lehetne leírni) azóta visszatérő nyilatkozója lett Kovács.
Megkérdeztem Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, hogy Orbán Viktor az amerikai elnökválasztáson támogatja-e még Donald Trumpot. Ezt a választ kaptam:
„Orbán Viktor nem mondta, hogy Donald Trumpot támogatja. Ez az amerikai nép döntése. A miniszterelnök azt elemezte több megszólalásában, hogy melyik jelölt külpolitikája lenne jobb Európa és Magyarország számára.”