Gyurcsányék szerint semmi jót nem jelent, ha valaki kordonok mögött, rendőrökkel és biztonságiakkal körülvéve mondja el a beszédét október 23-án

POLITIKA

Gyurcsányék szerint komoly figyelmeztetés Orbán Viktornak, hogy a vasárnapi Kossuth téri megemlékezésen „kordonok mögött, rendőrökkel és biztonsági szolgálattal körülvéve” mondta el beszédét, miközben a területre belépőket ellenőrizték, az ellene tüntetőket pedig „atrocitások érték”.

A kordonnal körbezárt Kossuth tér 2006 őszén - Fotó: AFP/Joe Klamar

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője azt mondta, azért nem vettek részt a Kossuth téri sípolásban, mert fontosnak tartják a nemzeti ünnep méltóságát. Ugyanakkor úgy gondolják, Orbán Viktor és a Fidesz teremtett hagyományt az ünnep megzavarásából, a Fidesz kezdte el tönkretenni a nemzeti ünnepeket" 2006-ban. (MTI)