Brendan Dasseyt még tinédzserként, 2007-ben ítélték életfogytiglanra, amiért segített a bácsikájának, Steven Averynek megölni egy nőt, Teresa Halbachot. Dassey erről beismerő vallomást is tett, bár később a védői azt állították, hogy a vallomását kényszer hatására tette.
Most azonban kiengedik a börtönből, azzal a feltétellel, hogy sem a bácsikájával, sem a meggyilkolt nő családjával nem lép kapcsolatba. Az ügyészség szerint hiba lenne kiengedni Dasseyt, ezért fellebbeznek a döntés ellen.
A Netflix 2015-ös dokumentumfilm-sorozatában, a Making a Murdererben központi szerepet kap Teresa Halbach meggyilkolása. A sorozat Steven Averyre koncentrál, de pont a gyilkosság miatt sokat foglalkoznak Brendan Dasseyval is.
Teresa Halbach meggyilkolása nagyon furcsa körülmények között történt, amikor ugyanis a nő meghalt, Steven Avery épp perben állt a helyi hatóságokkal, amiért egy 1985-os nemi erőszakért és gyilkossági kísérletért ártatlanul küldték börtönbe 18 évig. Halbach meggyilkolásának ügyében ráadásul ugyanazok a rendőrök nyomoztak, akikkel Avery perben állt. Halbach meggyilkolása miatt Avery továbbra is börtönben van, igaz, 2016-ban a Netflix sorozata által felkeltett médiavisszhang hatására több perújrafelvételi kérelmet is beadtak a védői. (Mashable)