Újabb két válogatott úszó, Verrasztó Evelyn és Dávid csatlakozott Hosszú Katinkához és a hozzá már szerdán csatlakozó, és véleményét az úszó szövetségi kapitány átértelmezési kísérlete után újra megerősítő Gyurta Dániel tiltakozásához. Közleményük szerint
"megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére a feszültségmentes felkészülés érdekében"
Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és Verrasztóék mellett már Kapás Boglárka és Bernek Péter is tiltakozott Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök munkássága ellen. Bernek konkrétan azt írta, hogy Gyárfás állítása, hogy mindenben lesi a versenyzők kívánságait, "valójában csak üres frázis, valóságtartalma kevés".
Hosszú Katinka kedden a Facebook-oldalán kiadott közleményben szólította lemondásra Gyárfás Tamást, akit a magyar úszásra legártalmasabb tényezőnek nevezett. (Via NSO)
Az olimpiai bajnok úszó is változásokban bízik az úszószövetségnél.
Hargitay András elnök a telefonbeszélgetésre hivatkozva puhította a sportoló véleményét, mire Gyurta kijelentette: nincs rászorulva arra, hogy a szavakat egy harmadik fél adja a szájába.
Bernek Péter a mai napig vár arra a pénzre, ami a riói olimpiára való zavartalan felkészülését segítette volna.
Az úszónő szerint az úszószövetség elnöke jelenleg a sportra legártalmasabb tényező.