A hatóságok azután engedték szabadon a dél-karolinai férfit, hogy a hatóságok és az ügyészség is arra jutott, nem ő követett el egy gyilkosságot, amivel négy évtizeddel ezelőtt megvádolták.
A most 61 éves James Robert McClurkin csütörtökön szabadult, a megelőző 39 évet börtönben töltötte, gyilkosságért: 1973-ban gyilkolták meg a 74 éves Claude Killiant Chester városban.
McClurkin elmondása szerint 39 éven át próbálta meggyőzni az embereket, hogy nem ő követte el a gyilkosságot, idáig sikertelenül.
A férfit Ray Charles Degraffenreiddel együtt vették őrizetbe a gyilkosság elkövetéséért, a fő bizonyíték ellenük egy korábbi barátjuk, Melvin Harris vallomása volt. Várhatóan Degraffenreid is szabadulhat majd, de őt jelenleg egy börtön mentálisan sérült betegek számára fenntartott részlegén tartják fogva.
A gyilkosság elkövetésével elsőnek Harrist is meggyanúsították, de sosem helyezték vád alá. Koronatanú lett a barátai elleni perben. Ugyanakkor később egy másik gyilkosság miatt börtönbe került, ott is halt meg 1992-ben és sajtóhírek szerint halála előtt bevallotta, hogy hazudott korábban a hatóságoknak.
McClurkin ügyvédjének mondta el, hogy valójában ő gyilkolta meg Killiant. Ugyanakkor a bíró nem hitt a szavának és a két férfi börtönben maradt. McClurkin családja többször próbálta újranyitni az ügyet és végül 2015-ben sikerrel jártak. A nyomozók pedig arra jutottak, hogy óriási hiányosságok és ellentmondások voltak az eredeti bizonyítékok között. Az derült ki, hogy a két férfi nem is volt a gyilkosság helyszínén abban az időpontban.
McClurkin szerint elítélésében szerepet játszott, hogy fekete, míg az áldozat fehér volt, a bíró és az esküdtek pedig szintén mind fehérek, ezért kaphatott életfogytiglant egy gyilkosságért, amit el sem követett. (AP)