Trump hadügyminiszter-jelöltje, Mad Dog Mattis minden fontos dologban ellentmond Trumpnak

külföld

Meghallgatták a Kongresszusban James "Veszett Kutya" Mattis tábornokot, akiről Király András kollégám áradó lelkesedéssel írt, miután kiderült, hogy ő lesz Donald Trump hadügyminiszter-jelöltje.

A keménykedő kijelentéseiről ismert tábornok ezúttal Oroszországról beszélt nagyon keményen, ami azért érdekes, mert jövendő főnöke, Donald Trump, valamint külügyminiszter-jelöltje, Rex Tillerson látványosan puhán, már-már barátian beszélnek Vlagyimir Putyin rezsimjéről. (Trump rendszeresen arról beszél, hogy milyen jó az a világnak, hogy Putyin állítólag kedveli őt, Tillerson pedig nem volt hajlandó háborús bűnösnek nevezni a Szíriában a lakosságot kazettás bombákkal szóró oroszokat.)

Mattis viszont nem kertelt, szerinte Oroszország ellenség, sőt, az kérdező külügyi bizottság elnöke, John McCain többszöri kérésére elárulta, hogy ő azt is támogatja, hogy az amerikaiak állandó katonai haderőt telepítsenek a balti országokba, ezzel is sakkban tartva Putyint. A NATO mellett is kritika nélkül állt ki a tábornok. Sőt, még a hibrid háborút is megemlítette Oroszország bűnei között, ami azért valahol vicces, hiszen az amerikai hírszerzés álláspontja szerint az oroszok éppen azért küzdöttek a hibrid háborús befolyásoló eszköztárukkal, hogy Mattis majdani főnöke, Trump megnyerje a választást.

James Mattis tábornagy Donald Trumppal a megválasztott elnök Mar-a-Largó-i golfpályáján. Trump szombati megbeszélésük után a Twitteren ajnározta Mattist, akit védelmi miniszterének jelölhet. Drew Angerer/Getty Images

Szintén ellentmondott a Trump és csapatának egy része által képviselt irányvonalnak azzal, hogy kiállt az iráni atommegállapodás mellett, annak ellenére, hogy lát benne hibákat. Mattis szerint a Közel-Keleten Irán a legnagyobb probléma, az ország regionális hegemóniáját kell az Egyesült Államoknak kiegyensúlyoznia – és az atomegyezmény felmondása ezt lehetetlenné tenné.

Mattisnek egyébként azzal problémája lehet még, hogy nem is olyan régen, két és fél éve még aktív katonai tiszt volt, a most érvényben lévő szabályok szerint négy és fél évnek kellene eltelnie, hogy betölthesse a Pentagont vezető miniszter civil posztját. De valószínűleg meg fogják változtatni ezt a szabályt Mattis kedvéért. (Politico)

Kapcsolódó cikkek