Valamivel több mint százmilliárd forintból fejlesztene vasutat a kormány Békéscsaba és Lőkösháza között. A 29 km-es szakasz felújítása és kétvágányúsítása és korszerű biztosító berendezéssel (ETCS2) való ellátása kerül ennyibe, írja a Napi.hu.
A tervek szerint a beruházás 80 százalékát az EU finanszírozná, a magyar állam 63,3 milliárdra pályázik. (A beruházás nettó költsége 79,4 milliárd forint.)
Ez pedig azt jelenti, hogy a második vágány kiépítése 2,8 milliárd forint lesz kilométerenként, 2,8 millió méterenként, 28 ezer forint centiméterenként, ami elég soknak tűnik.
Főleg azért, mert nem autópálya épül: 2,8 milliárd forintos kilométerenénti költségek autópályáknál szoktak előfordulni, nem véletlenül: a legtöbb költséget a földmunka emészti fel, márpedig egy autópályának kialakítani a 2x3 sávos földpadot sokkal nagyobb munka, mint a legfeljebb egy autósávnyi helyet elfoglaló sínpárnak.
Cserébe viszont talán elkészül a határig a kétvágányos, gyorsabb vonatközlekedés lehetővé tevő vasúti korridor.
A magyarországi vasútfejlesztésekről átfogó cikket az Index közölt nemrégiben. Ez a vasúti korridor 2-3 év múlva lehet kész Budapest és a határ között.