A Bernama maláj hírügynökség szerint még egy gyanúsítottat őrizetbe vettek Malajziában, akit az észak-koreai vezető Kim Dzsongun féltestvérének meggyilkolásával gyanúsítanak. A 45 éves Kim Dzsong Namot hétfő reggel 9 körül mérgezte meg két nő a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren. A tettesek taxival menekültek el a helyszínről. Az üggyel összefüggésben egy vietnami útlevéllel rendelkező nőt már szerdán elfogtak.
A diktátor féltestvérének azonosításában kisebb zavart okozott, hogy az áldozatnál egy Kim Csol névre szóló észak-koreai útlevél volt, amiben nem Kim Dzsong Nam születési adatai szerepeltek. Bár a malajziai igazságügyi orvosszakértők egyelőre nem állapították meg hivatalosan a halál okát, dél-koreai tisztviselők szerint biztos, hogy mérgezés okozta. A Kyodo japán hírügynökség szerint miután a dél-koreai szakértők kijött a halottasházból, elmondták, hogy
"látták Kim Dzsong Nam holttestét, aminek szája környékén tajték volt, ami a halálos mérgezések tipikus esete".
(MTI/BBC)