Hajszárítóval lassítják a forgalmat az életveszélyes úton már Magyarországon is

közlekedés

Székkutason van egy útszakasz, ahol életveszélyes az átkelés a gyalogosknak. Minden évben meghalnak itt balesetekben, legutóbb karácsonykor ütöttek el egy helyi lakost a zebrán. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy januárban elhunyt.

Egy helyi lakos Kis Albert és ismerőse, Szabó István most a Délmagyar című lap kérésére kipróbált egy módszert, ami már Skóciában bevált.

Kép: Kovács Erika/Délmagyar

Láthatósági mellényben, kezükben hajszárítóval álltak ki az út szélére. Messziről így traffipaxolóknak tűnnek, az autósok ezért őket meglátva azonnal lassítanak.

A lap teszteli akarta ezzel, hogy működik-e a módszer. A tapasztalatok szerint az autósok tényleg lassítanak. Igaz, csak addig, amíg meg nem látják, hogy miről van szó igazából.

"Albert láttán lassítanak! Ahogy mellé érnek, persze látják, hogy csak egy hajszárítót tart a kezében. Volt, aki mosolygott is" – mondta Szabó István.

A trükköt először egy skót faluban, Hopemanban próbálták ki.

Ez persze nem végleges megoldás, a helyiek szerint arra lenne szükség, hogy a település mindkét végén álljanak rendőrök, és tényleg büntessenek is.