San Franciscóban jutalmazták azokat, akik nem a csúcsidőben használták a tömegközlekedést

közlekedés

A San Francisco-i agglomeráció közlekedési hálózata, a BART hat hónapig tesztelt egy programot, amivel a reggeli csúcsidőben jelentkező terhelést szerette volna csökkenteni. A program lényege az volt, hogy pontokat osztanak azoknak az utasoknak, akik nem a reggeli csúcsban használták a tömegközlekedési eszközöket, ezeket a pontokat pedig pénzre lehetett váltani.

A hat hónapos tesztprogramnak februárban lett vége, és abból a szempontból sikeres volt a dolog, hogy viszonylag sokan, 18 ezren jelentkeztek az akcióra. Ők átlagosan havi 3 dollárnyi jutalmat vittek haza, igaz, volt néhány utas, aki havonta 100 dollárt is keresett.

Másrészről viszont az egész agglomerációban naponta csak kb. 250 olyan utas volt, aki ténylegesen elkerülte a csúcsidőt az akció miatt, ez a szám viszont nem jelentett komoly csökkenést a csúcsidős forgalomban. A BART szakértői ettől még nem engedték el a programot, csak szeretnének módosítani a szabályokon úgy, hogy minél több utas érezze úgy, megéri elkerülnie a csúcsidőt. (CityLab)