A Magyar Katolikus Egyház elöljárói közül eddig Beer Miklós váci püspök állt ki a menekültek mellett. Felhívásában arra kérte a híveket és minden jó szándékú embert, hogy
karoljanak fel egy legálisan hazánkba érkezett menekültet.
Beer maga is befogadott két menekültet a püspökségre. A váci püspökhöz csatlakozott most az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye püspöke, aki a HírTV-nek azt mondta, hogy a katolikus egyház két igazságot próbál egyensúlyban tartani. Székely János egyrészt a bevándorlóknak is megvannak kötelességeik, de azoknak segíteni kell, akiknek az élete lehetetlenné vált.
„Mi, katolikus egyházban levő emberek, Krisztust kereső emberek, úgy érezzük, hogy legalább az a kicsi, amit megtehetünk, hogy az a néhány száz ember, aki itt van a határainkon belül, sokan hál’ istennek, kaptak már menedékstátuszt vagy menekültstátuszt, de van, aki még ennek a folyamatnak a közepén van, legalább őnekik próbáljunk segítséget nyújtani és hál’ istennek én is így látom, hogy egyre többen, akár befogadó nyilatkozattal, munkahellyel, szállásadással kolostorok és más intézmények segítenek,”
jelentette ki a püspök.
A HírTV szerint Magyarországon tavaly mindössze 154 menedékkérőt ismertek el menekültként, több mint 200-an pedig oltalmazott státuszt kaptak.